Első fejezet

 

"Mikor a hús szagához kenyeret kerestem"

(Edda művek)

 

 

"A kurva anyád!"

A tiedét, mondtam, miközben tudtam, hogy ez nem nekem, hanem az alattunk lévő szinten lakó öreg félkezű Sípos bácsinak szólt. Bátorság kellett ezt így felírni a falra, hiszen ennél kevesebbért is már volt háború a lépcsőházunkban. Rajtam kívül senki nem tudta, hogy ezt az egy mondatban megfogalmazott dühöt, elkeseredést és fájdalmat a harmadikon lakó "Pedró" írta fel. Ma sem tudom, hogy miért hívtuk őt Pedrónak, hiszen a neve egész másra utalt. Lehetett volna, mondjuk Szendvics, vagy egyszerűen csak Attis, nem tudom.

Akkoriban nem is figyeltünk oda ilyesmire, éltünk, mint a többi srác. Reggel suli, aztán irány az utca! Estig ment a harc és a játék, a kutyát nem érdekelte hogy hol vagyunk és mit csinálunk. Csak este akadtak bonyodalmak, amikor nyolc óra helyett esetleg nyolc-tízre értem haza. Tudtam kár bármit is mondanom, a verést nem kerülhetem el. Apám, ha józan volt sohasem bántott, csak az volt a baj, hogy nagyon ritkán volt az. Igazi proli volt, tudta a dolgát. Napi tíz-tizenkét órát dolgozott, lapátolta a sódert, rakta a vagonokat. Lehetett volna másként is az élete, hiszen középiskolát végzett Keszthelyen. Valami agronómus vagy miféle földművelési papírjai voltak, de itt Komlón a Szocialista Bányászvárosban ezzel kitörölhette a seggét. A culáger szakmához meg ugye semmiféle papírra nem volt szüksége. Anyám szegény a kenyérgyárban szintén segédmunkásként nyomta a bluest. Megbecsült, sőt szeretett tagja volt a kollektívának, de hát a tiszteletért a boltban nem adtak semmit. Mindketten keveset kerestek. Mire kifizették az egyszobás lakás rezsijét már alig maradt kajára pénz, igaz így utólag belegondolva az étel volt a legutolsó dolog, amire akkortájt gondoltam. Nem voltak és nem is lehettek extra igényeink. Máig a képzeletbeni dobogón szerepelnek a zsíros kenyér és a paprikás krumpli.

Sokkal nagyobb gondot jelentett az öltözködés számomra. Nehéz volt úgy összeválogatnom az egy farmeremet, egy ingemet és egy dorkómat, hogy az változatos legyen. Jó, ezen kívül volt még egy melegítő nadrágom és a hozzávaló trikóm is, de abban csak focizni, vagy almát lopni jártam a közeli kertekbe. Azért esténként, ha összejöttünk a két ház között a csajokkal dumálni, mégiscsak fel kellett öltözni. A farmerem igazi kincs számba ment, bár folt hátán folt tartotta össze, de a farzsebe felett a címke mindent elárult. Roy Rogers.

A szemben lakó Piri nénitől vette anyám hitelben. Azt mondta a szomszédasszony, az ő fia már ilyen kopott, szakadt nadrágot nem vesz fel. Az egész banda boldog volt, amikor megtudták, hogy az enyém lett. Persze, mert mindenki tudta ezzel az ő ruhatáruk is kibővült, hiszen ha valami fontos dolguk akadt, akkor hozták a csere-gátyót és már is egy igazi Amerikai farosban villoghattak. Olyanok voltunk mint a testvérek, megosztoztunk mindenen. Proli ivadékok egy proli világban. Ami összetartott minket a szegénység és a rockzene szeretete.

Délután, ha már nem volt min összeverekednünk, leültünk a földszinti erkély alá és beindult az estig tartó beszélgetés. Egy idő után aztán előkerült a nagybátyámtól kapott dobgitár, és a többiek elismerése közepette elpötyögtem a Füst a víz felett című nóta jellegzetes első két sorát. Isten voltam a barátaim és a csajok szemében. Sajnos az angol szöveget nem tudtam mellé énekelni, mivel nem tudtam a nyelvet, de így is megfelelt. Pár hónap leforgása alatt megtanultam négy akkordot (máig sem ismerek sokkal többet), s mivel mások dalait nem igazán tudtam leszedni, így megírtam első dalaimat. Egyszer aztán valaki megmutatta a Késő üzenet című örökzöldet, így hónapokig ezekkel a csillagokkal kápráztattam el a többieket.

Csodálatosan éltük meg a hetvenes éveket. Néha azt hiszem az volt a Kánaán.

Második fejezet

 

"Minden éjjel, mindig arról álmodom..."

(Dinamit)

 

Tizenévesen az akkori könnyűzenei világban nem igazán volt kialakult elképzelésem arról, hogy ki a jó. Korda György, Koós János, vagy Kovács Kati, nem tudom? Volt valami Illés, de nem volt szimpi a nyáladzása a figurának. Egy csapat azonban valahogy mégiscsak megfogott. Omega, igen ez az, ami nekem tetszett. Rohadt nagy körítés, jó cuccok, fény, füst és bazi nagy díszletek. Nem dumáltak, arról hogy nekem mi kell, csak játszottak. Néha a tv-ben is láthatóak voltak, s ha olyankor otthon voltam, behaltam tőlük, mint húsvéti bárány a böjt után.

Nap-mint nap gondoltam arra, hogy egyszer én is ott leszek azon a színpadon, bár tudtam ezek az álmok sohasem fognak megvalósulni. Mindegy, álmodozni jó volt, s ha csak pár óráig is kísértek el az éjszaka színes képei, máris jobb kedvet csináltak egész napra. Sajnos az akkori időkben sem Komló volt a rock fővárosa hazánkban, így kevés volt rá a remény, hogy egyszer élőben is láthatom őket.

Voltak viszont ünnepek, amikor a néptánc bemutatók tucatjai mellett néha a helyi hatalom kiskirályai a nép felé gyakorolt kegyeik közt megengedték a város könnyűzenei életének képviselőinek, hogy harminc-ötven percben megmutathassák magukat. Ezek oly nagy kegyek voltak akkoriban, hogy mindegy ki játszott, a város fiatalsága ott tolongott Sikondán, vagy Magyaregregyen a színpad előtt már órákkal a buli előtt. Természetes, hogy én is ott voltam a tömegben. Még csak a dobot kezdte felrakni egy kölyökképű srác, engem már hatalmába kerített az a furcsa érzés, amit a mai napig érzek, ha a színpadra lépek. Aztán jöttek a többiek, egy Angela Davis frizurás fekete srác gyönyörű csillogó gitárral, majd egy másik fura figura a basszussal, aztán egy vörös hajú srác egy fuvolával. Hosszú félórákon keresztül állították a cuccot, de nekem ez már a koncert volt. Aztán lementek a színpadról Furcsa volt számomra, hogy akkor most mi is van tulajdonképpen? Fognak ezek ma még játszani, vagy mi lesz? Már esteledett, amikor a színpad fényeit felkapcsolták. Nem volt akkora, mint amit tv-ből már megszoktam. Pár darab piros-sárga-zöld és kék hatvanas izzó próbálta fényárban úsztatni a szegényesen összerakott színpadot. Hát nem volt egy Omega. De ami a fontos, hogy ott lehettem és láthattam. És egyszer csak elsötétült minden Na, ez fasza, gondoltam, egész nap erre vártam, most meg elmegy az áram. Már este volt, a fák koronái azt a kevés fényt is eltakarták, amit a hold és pár kósza csillag összehozott az égen. Cigit kotortam elő a zsebemből és rágyújtottam. A mellettem álló srác lelájmolt eggyel, aztán a barátnőjének is kért még egyet. Ez jó kör volt, mondtam magamban aztán elindultam a kerítés irányába

Egy pillanat alatt történt minden. Hirtelen feléledtek "a fények a hangok az árnyak". Megszólalt a gitár, aztán a dob és a többi hangszer és elindult a koncert. Sírni tudtam volna a boldogságtól. Azóta is sokszor eszembe jut az a buli. A dob mögött az a Surányi Isti ült, aki a későbbiekben, mint basszusgitáros minket is kisegített. A fekete srác az óta jó barátom lett. Zenészkörökben csak Gipsy néven ismerik. A többieket is volt szerencsém megismerni a későbbiekben, egytől-egyig példaképeimmé váltak. Talán a kitartásomat pont attól az Ábrahámfy (Ábris) Gyuritól tanultam, aki ott akkor bennem legyőzött mindenkit, beleértve még az Istenként tisztelt Kóbor Jánost is az Omegából. Mentek a dalok egymás után, s én már annyira kész voltam az élménytől, hogy azt sem tudom, hogy lett vége, hogyan értem haza. Aznap este eldöntöttem, ha a csillagok le is hullnak az égből, én akkor is ROCKZENÉSZ leszek.

Harmadik fejezet

 

"Hideg csendben fekete mindenLegyen az álmod, legyen az álmod szép!"

/P. Box: A zöld, a bíbor és a fekete/

 

Elmúltak a hetvenes évek. Megnősültem és dolgoztam a családért. A barátok is szétszéledtek a szélrózsa minden irányába, csak páran maradtunk.

Tombolt a Szocializmus, senki nem gondolta volna, hogy utolsó fellángolását mutatja a világ felé. Én is, mint annyi barátom tagja lettem a KISZ-nek, s élveztem a szervezet által nyújtott programokat. Úgy adta jó sorsom, hogy a kenyérgyárban ahol dolgoztam, a többiek engem választottak meg az alapszervezet titkárának. Előnyöket ugyan ebből nem élvezhettem, de legalább néha engem is meghallgattak a főnökeim. Történt egyszer, hogy az egyik srác azzal állt elém, hogy van egy zenekaruk, de nincs hol próbáljanak. Kért, segítsek ha tudok!

Hát persze, hogy segítettem, sőt az egyik próbájukra el is mentem meghallgatni őket. Borzasztó élmény volt! Egy punk formáció a nyolcvanas évek elején... és a név: ELEMI CSAPÁS! Nem elég, hogy punk, de ráadásul még amatőr is! A hajam kiment tőlük komolyan. Teltek-múltak a hetek, s én egyre többet fordultam meg a próbákon. Az egyik ilyen próbán a srácok megkértek, ugyan üljek már be a dobok mögé, mert a dobos srácot elvitték katonának és nem tudnak gyakorolni. Már akkor sem tudtam dobolni! Pár hétig velem gyakorolták a műsort, majd bejelentették, hogy a hétvégén fellépés. Hagyjuk! Ezek után voltam még gitáros is egy ideig náluk, de tudtam, nem ez a végállomás.

Azt mindenki tudta rólam, hogy szövegeket írok, így nem lepett meg amikor egy srác azzal keresett meg, segítsek nekik. Egy akkor alakult rock bandának kellettek a szövegek. A kérés azzal lett kiegészítve, hogy mutassam is meg hogyan képzelem az eléneklésüket.

Persze hogy ismét lépre mentem, de ma már nem bánom. Ez volt az első igazi bandám, a HEROS. Soha nem léptünk fel, de sokat dolgoztunk és azért ez is valami...

Sajnos pár hónap szorgalmas munkája után szétment a csapat, s én újra az maradtam aki voltam, egy a tízmillióból.

Ezek után nem is tudom hogy keveredtem egy metál csapatba, de ott már fellépések is voltak, igaz csak egy-kettő. A történeti hűséghez hozzátartozik a zenekar neve: Cromwell. Az első videó felvételem is ezzel a csapattal készült. Miután stílusviták miatt ez a történet is gallyra futott, úgy éreztem abba kell hagynom, komolyabb dolgokkal kell, foglalkozzam.

Hát nem így lett. A régi (HEROS) bandából megkeresett a bőgős, hogy új csapatot csinál, jöjjek el énekelni! Csodálatos másfél évet éltünk meg az ETIKETT zenekarral. Csak saját nótákat nyomtunk és mindig teltházas bulikat játszottunk. Öröm volt a zene! De minden szép egyszer véget ér, így ez is. Egy napon, amikor a stílusokról beszélgettünk, rájöttünk, hogy mindannyian más zenét szeretnénk csinálni. Fantasztikus volt így elválni, a mai napig jó barátok vagyunk. Ez a csapat megérdemli, hogy felsoroljam a tagok nevét. Dobos: Úlyvári László, Gitáros: Juhász István, Basszusgitárosok: /első időszak: Varga Zsolt/ /második időszak: Lehel Zoltán/ Ének: Papp Attila

Nem sok idő telt el, s az Úlyvári Laci azzal keresett meg, jöjjek mert egy kurva jó gitárost talált, csináljunk újra valamit. Valóban a gitáros ügyes srác volt. Egy szakállas, szemüveges arc egy Gibsonnal a kezében: Király Tamás. Így hárman alakítottuk meg a Szobaszerviz nevű formációt. Hosszú hónapokig cserélődtek nálunk a basszusgitárosok, míg végre rátaláltunk egy hosszú hajú kölyökre a szomszéd zenekarnál. Megkértük, ha van ideje, segítsen ki minket... Nálunk maradt, a név talán ismerős: Németh Attila /Kacsa/

Hosszú hónapokig játszottunk ebben a felállásban, majd a Laci Pestre költözése újabb tagcserére kényszerített minket. Az akkori új dobos is megjárta már előtte a rock mélyebb és magasabb bugyrait, így tudtuk ő a mi emberünk. Hováth Gábor /Puckás/

Gyönyörű éveket éltünk meg együtt. Havonta játszottunk kétszer a Juhász Gyula Klubban, sőt egy ízben Németországba is eljutottunk. Nekünk állt a zászló! 1995 áprilisában már feldolgozásokat is nyomtunk, s a közönség visszajelzése az volt, hogy megtaláltuk a jó utat.

Április 28-án a közeli ünnepi fellépés próbájára mentünk a klubba, amikor jött a hír: Tamás barátom autóbalesetben meghalt. Ő az első halott az életemben. Nem tudtam és nem is akartam elhinni a tényt. Sírva mentem haza a Pucekkal és napokig azt sem tudtam mi van. A Tamás nem csak a zenésztárs volt, hanem sokkal több annál. A legjobb barátom volt. Néha úgy éreztem, olyan mintha a bátyám lenne. Mindig segített ha bajban voltam és akkor is mellettem állt ha valami hülyeséget csináltam. Soha nem engedte el a kezem, csak most, de most végleg. Máig nem tudom feldolgozni a halálát és azt hiszem végigkísér egész életemen át.

A tragédia napján a többiekkel kimentünk a Sikondai tóhoz beszélgetni, vigasztalni egymást.

Láttam mindenkin, hogy mit érez. Fájdalom, düh és elkeseredés az értelmetlen halál miatt. Akkor nagyon szerettük egymást és megfogadtuk, nem válunk el, folytatjuk, amit elkezdtünk magunkért és a barátunk emlékéért.

Május elsején nem játszottunk, de kimentünk a helyszínre emlékezni. Ott talált meg minket egy srác, Zsiborás György - akit már más zenekarokból ismertünk - hogy szívesen beszállna hozzánk a Tamás helyére. Vele indult útjára az a történet, amit a következő fejezetekben olvashattok. Cs.Í.T. avagy mindhalálig rockn'roll!

Negyedik fejezet

 

"Minden tegnap volt, minden megtörtént

Te mindig szerettél..."

/P.Mobil - Újra kezdeném/

 

A Próba

Régóta járunk a klubba, nem rossz hely. A sör olcsó, a társaság csupa fiatal rocker (vagy zenész, vagy rajongó) ritka az idősebb vendég. A próbahelységek a pincében vannak, fent csocsó, tv, videó, és zene minden mennyiségben. Itt minden megtalálható, ami rock. Bár a berendezés kicsit már idejét múlta, a székek itt-ott háttámla hiányban szenvednek, de nekünk így is megfelelnek, szakadtan, mint mi. Kicsit olyan ez az egész klub, mint akik idejárnak. Nem előkelőek, proli gyerekek mind. Van, aki az egész napját itt tölti, néha az az érzésem szívesebben van itt, mint otthon. Mindenki ismer mindenkit. Tudjuk egymásról, hogy hogy él, mit csinál, s ha zenész, akkor melyik zenekarban, milyen hangszeren játszik. Olyan ez, mint egy nagy család. Szeretjük és tiszteljük egymást. Persze ha valaki a színpadon van, azt rögtön kifikázzuk, akármilyen jó barátunk is legyen, de hát ilyenek vagyunk mi (zenészek). Ha valaki egy zenekari próbát akar meglátogatni, annak először el kell olvasni az Isteni Színjátékot, hiszen amikor átlép a klubbot a pincéktől elválasztó ajtón egy más világ kapuját lépi át. Itt igaz lenne az idézet "Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel".

A falakon málló vakolat jelzi, itt valamikor festettek. A korlát hetente kidől, így korlátlanul eshet - kelhet, aki nem figyel a lába elé. Egy sor lépcső, majd egy fordulót követve újabb egy sor és már lenn is vagyunk. Egy kb. hat négyzetméteres előteret fog közre három próbahelység. A sötétséget egy drótra akasztott hatvanas izzó próbálja a háttérbe szorítani kisebb-nagyobb sikerrel. Az előtérben cigaretta csikk hegyek, eldobált műanyag és összetört üvegpoharak között néha előbukkan egy-egy ismerős arc. Itt mindent megtalálsz, amit a jóléti társadalmakban szemétnek neveznek. Az egyik sarokban furcsa folt és erős ammónia szag jelzi, valaki nem bírta visszatartani a wc-ig... Mindezt ellensúlyozza a havonta eltörő szennyvíz vezeték, mely a tartalmát itt hozza felszínre. Ezek után mire számítson hát az ember a következőkben? Nem-nem, ez egy nagy tévedés. Amit az előbb leírtam az szóról-szóra igaz, mindössze annyi kiegészítéssel, hogy ezt az állapotot nem a zenészek, hanem egy-két eltévedt klublátogató hozza létre. A próbahelyiségekben rend van és tisztaság. A zenész finnyás állatfaj, nem játszik koszban. A Cs.Í.T. próbatermében már a bejáratnál elhelyezett három vödör is jelzi, itt kérem, ügyelünk a tisztaságra. Bár a vödrök már hónapok óta megteltek, de nem ez a lényeg... Igen! És mi nem dohányzunk bent, a csikkeket a cipőnk talpán hoztuk be valahonnan...

Szemközt a falon egy kb. háromszor öt méteres piros alapon fekete Cs.Í.T. felirat. Valamikor évekkel ezelőtt csináltattuk, hogy majd jó lesz háttérnek.(Egy bulin használtuk.) Előttük a fal két szélén az énekmotyó (kétszer-két fal), köztük a Kacsa bőgő alapja (kisebb komfort nélküli egyszobás lakásnak is beillene), majd a Szittyó két hangszórós billentyű kombója amit még a kezdetek kezdetén vett a Fatertól. Az alapok sorát a Fater "narancsa" egy narancssárga Marshall gitár alap (amit Jászberényben nyertünk valamikor) és pár régebbi típusú nagyobb teljesítményű hangfala zárja. Előttük a földön gitár és basszus kütyük, kettőhúszas kábelek és az állványán a szinti foglalnak helyet. A baloldalon kontroll ládák, szék, fotel, mikrofon állványok és miden, ami egy jó próbához kell megtalálható. Ezzel a hangtechnikai arzenállal szemben van felállítva a Luigi hófehér dobja. A keverő, a végfokok és az ezekhez tartozó effektek egy kis mellékhelyiségben vannak összerakva, így kényelmesen elfér a csapat. A falak fehérre vannak meszelve, s hozzánk kedves relikviákkal vannak díszítve, emlékeztetve a múltunkra. Így például megtalálható pár gitárhúr készlet csomagolása, Egy-két régebbi plakátunk, de vannak itt képeslapok, amiket a barátainktól kaptunk, s itt van a Kacsa esküvői meghívója is. Van ezen kívül Laney erősítőbe végfokozat cső, újságkivágás az én nagy fejemmel, s egy levél, melyben egykori fiatal technikusunk elköszön tőlünk. Szóval olyan ez a fal, mint egy kis Cs.Í.T. Zenekari Múzeum.

Aztán vannak a zenészek...

A próba kezdésének időpontját (21 óra) közösen beszéltük meg, így senki nem bújhat ki alóla, hogy időben érkezzen. És ez így is van!

A Fater 20 óra 30-kor megérkezik. Beállítja a hangszerét, majd hogy nagy magányát feledje, felmegy a büfébe. Itt fut össze a Luigival aki már 20 óra óta a klubban van. A Kacsa és az Anikó 20 óra 50-re érkeznek, s lepakolnak a próbaterembe. 21 órakor megérkezik Steve is, így már semmi nem akadályozhatja meg a próba elkezdését. Jól van, jól van, tudom hogy én majd csak 21 óra 30-ra érkezem meg, de ének nélkül azért még lehet zenélni nem?

Persze hogy mindenki zabos rám, pláne, azért mert a cucc az utolsó buli óta nem lett még összerakva, s ez még harminc percet vesz el az amúgy is kevés időnkből. Na de ez a kis idő is letelik és valóban kezdhetünk. Én kezdem...- A múltkor megbeszéltük azt a két nótát, akkor lássuk mire mentünk vele.Fater: - Gyerekek én meghallgattam, de hát...Szittyó: - Én mondtam, hogy írjátok le nekem lemezre...Kacsa: - Én leszedtem...Luigi: - Én is meghallgattam...Anikó: - ?- Na jó akkor vegyük elő most és hallgassuk meg együtt!

És akkor leülünk csendben és végighallgatjuk az egyiket a kettőből. Közben kiderül hogy a P.Mobil-nak ez a hetedik féle verziója erre a nótára:. Másképp játszották lemezre 88'-ban, 92'-ben és másképp játsszák egy az óta megjelent koncertválogatásukon is. Még jó hogy a szöveg az maradt mindvégig!

- Na most mi legyen?- Játsszuk így - mondja a Lajos.- Játszuk! - mondják a többiek, s ezzel nekiállunk a dalnak.Körülbelül egy óra múlva kész a nóta. Ugyan kisseb kiigazítások még kellenek, de a részek egybe vannak. Még jó hogy otthon mindenki leszedte:Szünet!Ilyen nehéz munka után megjár az ember gyermekének a pihenés. Kell, hogy az elhasznált folyadékmennyiség pótolva legyen és kell egy kis friss levegő az agynak, hogy a következőkben koncentrálni tudjon. Így hát felrohan a csapat egyik fele a büfébe, majd a próbatermi előtérben elszívnak gyorsan pár szál cigit. Ez alatt a próbateremben szisztematikus idegi megpróbáltatásnak tesszük ki egymást a Kacsával. Míg ő a billentyűt próbálja ötvözni a dob hangjaival, én bravúrosan brillírozni kezdek két akkordon a gitáron. Őrülten élvezzük, szinte zavaróan hat amikor megjelennek a többiek az ajtóban.- Mindegy, még ezt megmutatom. Figyelj, ez lenne az alap, és akkor te erre csinálnál valamit. Na próbáld csak meg...- Milyen hangnemben kezded? - kérdezi a Kacsa.- Mi van? Ne találj már ki nekem hülyeségeket! Mi az hogy milyen hangnem? Mi az a hangnem? Látod? Az az amit az előbb csináltál, az kurva jó! Figyelj, hogy milyen jól szól! Gyertek má be vazzzzeeee, figyeljetek má hogy mit csináltunk! Jó mi? Ez lesz az új nóta, beszarnak majd tőle a csórikáim! Kacsa, mi kurva jók vagyunk! Hallod Fater, játszd azt amit mutatott az előbb a Kacsa! Hogyhogy te mit csinálj? Hát csinálj valami jó kis szőnyeget beejtett zongora hangokkal, meg nagy kórusokkal, meg mindenféle világvége effektel! Steve ne legyél már gyerek! Olyan egyszerű az egész! Milyen A7, meg cisz, meg major? Mit tudom én, nem vagyok én zenész vazeee! Anikó te csak figyelj, ebben rohadt nagy hegedű betét lesz! Tudsz egyszerre száz hegedűt játszani? Nem? Na jó, hetven is jó lesz, bár így egy kicsit karcsú, de majd a Steve besegít. Mi az hogy te szőnyegezel? Ki mondta, hogy azt csináld? Baromság! Nincs egyetlen önálló gondolatod sem? Luigi ne üsd már azt a kurva dobot, hát nem halljuk egymás szavát! Persze hogy jó amit csinálsz. Most meg mért nem ütöd?

S így elmegy ismét egy, másfél óra a próbából. Lassan éjfél, látszik mindenkin, hogy megviselte az együttzenélés öröme őket, egyre gyakrabban kell felmenni a toalettet, s ezzel együtt a büfét meglátogatni. Na még egy utolsó nekirugaszkodás. Megnézzük a leszedett nótát, eljátsszuk a készülő dal részeit, s amikor felcsendül a Millió Rózsaszál című örökzöld, már tudom a mai nap sem telt el hiába:. Régi jó szokás a csapatban, hogy a próba végén lejátszunk egy dalt mindenki kívánsága szerint. Most is így történik, s mire elhallgatnak az utolsó akkordok, már nagyon késő van. Fáradtan pakolunk össze, megbeszéljük a következő próba idejét, a leszedendő két nóta címét és elindulunk hazafelé. Éjjel van, lelassul az élet ilyenkor itt Komlón, ugyanúgy mint máshol a világon. A lámpák fénye egy kicsit nyugodtabbá, meghittebbé teszi a várost, ilyenkor szeretni is tudom. Nincs nyüzsgés, taposás, hazugságok, csak csend. Ha valaki ilyenkor érkezik a városba Pécs felől, talán még rá is csodálkozik, milyen szép! Csak egy-két részeg alak néz dülöngélve önmaga elé, aztán ők is eltűnnek, mint az a dicsőséges múlt, amiről már csak az idősebbek beszélnek. A kocsiban ülünk ketten a Kacsa meg én. Mondjuk a magunkét. Beszélgetünk az élet dolgairól, a családról, a zenekarról. Tervezgetjük a jövőt.

Ötödik fejezet

 

"Mi vagyunk a Rock"

/Edda művek/

 

A Verseny

Minden banda életében eljön ez a pillanat. Van aki így indul és van aki hosszú évek elmúlása után jut el odáig, hogy megmérettesse magát. Nekünk szerencsénk volt, már a megalakulásunk évében ott lehettünk, aztán még vagy ötször mértük magunkat ilyen szinten. Hála Istennek, sokszor jártunk jól és csak egyszer éreztünk keserűséget. Most a számomra legemlékezetesebb ilyen versenyről írok. Hogy miért pont ez? Nem tudom.

Balatonboglár

- Rohadt hideg van, pedig már megittam két féldecit.- Igyá vazee ez legalább látszik rajtad!

Hatalmas röhögés követte ezt a rövid kis társalgást, majd az üveg szertartásosan útnak indult körbe vigyázva, hogy senki se maradjon ki. Csak a sofőr nem ivott. Ő különben sem, csak ritkán, családi rendezvényeken. Jó ember, csupa szív. Nándi (ez a neve) a Művelődési Ház hivatásos sofőrje, viszi az uralkodó osztály prominens egyéneit mindenhova az országban. Azt mondja jó munka, bár a fizetés nem sok, de legalább nem b...ogatják nap mint nap. Ha nem kell menni, akkor van mit csinálni az öreg Nysán. Látszik is a gépen, hogy jó gazdája van. Ha az ember figyelmen kívül hagyja az ötvenes évek formatervezési fantázia csapdáit és csak azzal törődik, hogy mennyire van megkímélve, akkor fejet kell hajtanunk előtte. A sötétzöld dukkó a honvédségi álca színeit idézi fel bennünk, de ezt hamar feledteti a kiglancolt műszerfal, amit egy üzemanyag mérő és egy 120-ig mutató kilóméteróra tesz teljessé. Mindezt koronázza az a kilenc barna műbőrrel behúzott ülés, amiket anno az Ikarusz első buszaira terveztek. Gyönyörűen csillognak, s ha a káprázatból magunkhoz térünk a következő a padló, ami valamiféle gumival van borítva. Hát persze ez is makulátlanul ragyog a gázolajos kezelés eredménye képpen. Egy szó mint száz, valóban takaros kis járgány.

- Van még?- Hát, még egy körre aztán szomjazhatunk.- Nem baj, szomjazzunk csak! Add ide !- Szerintetek ma még jönni fog?- Várunk még öt percet és itt hagyjuk, nem igaz, hogy nem tud idejében felkelni. Már elmúlt hat óra, az út sem rövid...- Nő...- Kaját hozott valaki?- Nekem van pár szenyóm, anyám főzte tegnap. Bár egy tál kakaós rizs jobban esne, de hát ne legyek már telhetetlen.

Ezek után szertartásosan elővesz a reklámszatyor aljáról egy parizeres szendvicset és elméjülten falatozni kezdi. Szeretem a csávót, olyan magának való jó fej. Már elsőre lejön róla, hogy zenész. Azt persze senki nem feltételezné róla, hogy zongorázni is tud. Nem sokat beszél, de azt legalább senki sem érti. Én már megtanultam kombinálni a szájról olvasást és a jelek, hangsúlyok keverékét. Hogy miért lett a beceneve Szittyós az máig megfejthetetlen számomra, hiszen az elmúlt tizenöt évben nem láttam őt inni.

És mint derült égből a villámcsapás megérkezik Hermi. Hát mit mondjak, elég "rokkos".

- Mi van anyukám, hosszú volt az éjszaka? Igen dizájnos vagy, tán otthon volt Apu?

Ismét röhögés.

- Van még abban az üvegben?- Ki későn kel, szomjas marad!- Ne szórakozzatok már, rohadtul fáj a fejem!- Megvert az az állat?

Ismét röhögés.

- Gyerekek, indulni kéne. Tudjátok ez nem repülő, jó ha el tudom vele érni a hetvenes csúcssebességet.- Figyeljetek rám, mondom. Ma egy versenyre megyünk és azt szeretném, ha mindannyian úgy állnánk majd színpadra, hogy mindenki tudja, nyerni jöttünk.- És ez így is van - mondja a Luigi - majd kezet nyújt mindenkinek.

Jóleső érzés. Hat kéz egymást takarva, igazi összetartást jelez.

- No akkor lóra!

Becihelődünk a "buszba", aztán hajrá!

Most, hogy elindultunk, ideje létszámellenőrzést tartani.

A sofőr melleti két ülésen Hermina, (valóban csapzottan) próbál alvást színlelni. Mellette Kacsa már a térképet bújja. Gyanús neki, hogy nincs megjelölve a Kossuth Lajos utca, pedig azon megyünk éppen. Mögöttük Szittyó, már befejezte az evést, s most a tájat csodálja a negyvenszer negyvenes panoráma ablakokon át. Mellette ülök én, legalább olyan trén kinézve mint Hermi. Mögöttünk Fater épp arról próbálja meggyőzni Luigit, hogy úgy is meg kell állnunk majd, mert ez a járgány egyfolytában nem mehet ötven kilóméternél többet, mert akkor meghal. Csak azon kell imádkozni, hogy ez a megállás egy vendéglátóipari komplekszum mellett történjen meg, mert akkor így megelőzhető a szomjhalál és egyéb a veseelégtelenséget előidéző folyadék hiány.

Elhagytuk Komlót!

A táj gyönyörű, bár még márciusban az erdők nem igen akarnak zöldbe burkolózni.

A Nysa a saját csúcstempóját meghazudtolva falja a kilómétereket.

Van aki pihen, s vannak olyanok akik ezt minden eszközzel megpróbálják lehetetlenné tenni.

Kacsa, Hermi és jómagam a hangszálaink bemelegítése érdekében dalra fakadunk, s ennek nem biztos, hogy mindenki egyformán tud örülni. Musical slágereket énekelgetünk. Tudjuk, hogy majd ott a versenyen nem ez lesz a program, de feszültségoldónak megfelel.

Már jó ideje megyünk, furcsállom, hogy még nem kellett megállni...

Kár volt erre gondolnom, mert ebben a pillanatban elhangzik a visszautasíthatatlan felhívás.

- Álljunk meg, fáj a májam!- Mi fáj, a májad?- Igen az!- Neeee!- De igen. Amikor sokat iszom, egy idő után fájni kezd...- Mit iszol sokat?- Bármit, vizet, tejet, szóval bármit.- Aha! Te, nem a veséd szokott fájni?- Az hol van?- Itt - és azzal rábökök Szittyó veséjére.- Az nem a máj?- Nem.- Akkor a vesém és különben is pisilni kell.- Nekem is, nekem is, jön kórusban hátulról a megerősítés.- Oké, a legközelebbi faluban megállunk - mondom és ezzel meg is kérem Nándit, tegye lehetővé az akkut májprobléma kezelését.

Nem tudom, hogy van ez, de eddig falu faluba ért, most meg olyan mintha a sivatagban mennénk. Már vagy tíz perce sehol egy ház...

Na végre, meglátunk egy épületet, melynek rég levert vakolatának hiányát egy vastábla próbálja meg valamilyen szinten pótolni. Rajta a felirat minden eltévedt vándort megnyugtat arról, hogy a Jóisten vigyáz rá "ITALBOLT".

Még nem álltunk meg, már a hátsó sorban sietős készülődéssel kerülnek elő a tüdő konzerválását segítő cigaretták. Kurva hideg van, pedig már a nap is fent van, igaz igen haloványan süt át a reggeli köd tejfehér felhőjén. Mire sikerül beesnem az ajtón, Fater és Luigi már a söntésnél állnak. Körbenézek a helyiségben, igazi "szocreál" a kép. A sarokban egy félkarú rabló csörög mindenféle színű fényekkel hívva fel magára a figyelmet. Pár jobb időket megélt asztal köröttük megkopott székekkel. Az egyik ilyen asztalnál egy ötven körüli arc próbál eltűnni cigarettájának füstje mögött, előtte egy üveg sör. A falon - melyre finoman szólva is már tíz évvel ezelőtt ráfért volna egy tisztító meszelés - ezeréves fabulon reklám, vele szemben az Unicum jól ismert reklámarca, a sarokban egy márkáját jól elrejtő színes televízió amin épp valami sportközvetítés megy.

Már-már kifordulna az ember ebből a parasztgyalázóból, ám a söntés mögött egy angyal mindent elfelejtet ebből az egészből. Igazából először nem is őt, hanem azt a két gyönyörű mellet veszi észre a betévedt vándor, amik szinte arra várnak, hogy valaki megtartsa őket, nehogy kiessenek a feszülő blúzból. Nem tudom ezt, hogy csinálják, de valóban az az ember érzése, hogy bármikor megtörténhet ez, s ezért a szemét akkor sem tudja levenni róluk amikor valahonnan a mennyből megszólítja egy csodálatos hang:

- Mit kér?- Hát azt - mondanám, de nem teszem félve, hogy bunkónak tartana. - Két kávét, az egyiket cukor nélkül és jéggel, de ha van hideg akkor jég nem kell bele. Elég értetlenül néz a drága azzal a kialvatlan tengerkék szemeivel, de aztán megfordul és lefőzi a két adagot.- Jég nincs, várja meg míg meghül - mondja, majd sarkon fordul.

Megvárom. A többiek közben elvégzik folyó ügyeiket, vesznek még egy sört, megisszuk a két kávét Szittyóval, aztán elbúcsúzunk a helytől.

Soha nem hittem volna, hogy kis hazánkban vannak még ilyen távoli helyek mint Boglár, de lehet, hogy nem is a távolság a nagy, hanem mi haladunk lassan? Lassan megszűnik a köd és előbukkannak Badacsony sziluettjei. Persze az a túlsó part, de így is szép. A Nysa most már megmakacsolva magát ráállt az ötvenes tempóra, talán ő is a tájban gyönyörködik. Előtűnik a számomra már oly sokat látott, mégis megunhatatlan Magyar tenger, a Balaton.

- Kár, hogy március van, - mondom - megmártóznék szívesen.- Én is - mondja Luigi, s azzal mindketten az ablaküvegre tapadunk, mint két kisgyermek.- Te! Ha nyerünk én belemegyek.- Hát én is, de én még bukfencelek is ott a helyszínen - mondja Lajos és ehhez olyan eltökélt arcot vág, hogy muszáj hinnem neki.

Boglár. Hihetetlen, hogy megérkeztünk. Keressük a művelődési házat, végül egy ivóban kötünk ki ismét. Még mindig nagyon fázunk, ezért kibéleljük az arcunkat egy-egy féldeci igényesen felvizezett barackpálinkával. Itt többen vannak mint az út menti búfelejtőben, így rövid ismerkedés után útbaigazítanak minket. Talán ötven méterre lehettünk a fesztiváltól.

Amikor megérkezünk, lejelentkezünk nehogy kihagyjanak minket a jóból. A szervezők elmondják, hogy kb. tizenöt perc múlva sorsolják ki a fellépési sorrendet, ezért kérnek minket, hogy ne tűnjünk nagyon el. Jó, itt leszünk mondjuk, s azzal elindulunk körülnézni a "terepen".

Ami azonnal szembetűnő, hogy nem vagyunk kevesen. Legalább húsz zenekar képviselteti magát, plusz a rajongók. Figyeljük az arcokat, a figurákat. Sokat elárul az emberről a megjelenése és a viselkedése. Valószínű rólunk azt gondolják, hogy valami betévedt szerencsétlen hajléktalanok vagyunk, mert sehova nem megyünk egymás nélkül és a bőrcuccaink is otthon maradtak. Leülünk a teremben, figyeljük a technikusokat és a versenytársakat. Az utóbbiakból van sok kirívóan "rocker", ez már a megjelenésükkor is kitűnik. Vannak akiknek külön ródok hordják a hangszereiket, s vannak akiket kisebb rajongói csoport kísér mindenhová. Talán még autogrammot is osztogatnak. Látszik az arcukon, hogy "zsebben " van a siker. Ülünk a hátsó sorban összebújva, mint a verebek, fázunk. A technikával valami baj van, mert a kezelőszemélyzet fel s alá rohangál, de a cucc meg sem nyikkan.

Valaki bekiabál a terembe, hogy a zenekarok képviselői menjenek ki az előtérbe, sorrendet húzni. Mi kimegyünk közösen, addig sem unatkozunk. Szittyót bízzuk meg eme sorsalakító feladat elvégzésére. Végül is a tizennegyedikek leszünk a sorban, ami jónak tűnik. Közben megszólal a hangosítás is, tehát itt már nem lehet baj.

Elkezdődik a verseny. Az első három fellépő még leköti a figyelmünket, de aztán kezd dög unalmassá válni a sok átszerelés. Elkezdjük felmérni az esélyeinket. Érezzük, hogy vannak itt igen jó kis csapatok is, velük kell megmérkőzni. Közben egy érdekes hangú énekes kezdi nyomni az egyik bandában a rókenrollt. Emlékszem a mai napig a refrénre "...Hé zarándok, hé zarándok, hé zarándok, ugye félsz?..." A csapat neve: Zarándok.

Jópofák és őszinték. Nem a legjobban összeállított a programjuk, de jó. Aztán rájövünk, hogy nem jó viszont a hangosítás és ez rányomja a bélyegét a délelőtti csapatokra végig. Kiterveljük, hogy mi hozzányúlunk a cucchoz, mielőtt játszunk. Lassan véget ér az első félidő, s versenyen kívül bemutatkozik egy helyi kis srác gitáron. Tizenöt éves, Alaitner Andrisnak hívják. Saját, Steve Vai és Satriani nótákat játszik, sampler kísérettel. A pofánk a porba hull tőle, nagyon jó a kölyök. A faterja ott áll mellettünk, figyeli a reakcióinkat és amikor látja, hogy tetszik amit a fia csinál, beszédbe elegyedik velünk. Elmondja, hogy ő szponzorállja a srácot és megtesz mindent, hogy igazi zenész legyen belőle. Dicsérjük a srácot, mert valóban tehetséges, aztán félrevonulunk. Szünet van. Kacsa megbeszélte a technikusokkal, hogy mi kezdjük a délutáni futamot, engedjék meg, hogy beállítsuk magunknak a cuccot. Két feles Hubertus teljesen meggyőzi őket, hogy ennek így kell lennie, így hát nekiállhatunk a beállításnak. Először a dobot állítjuk, majd hangszerenként mindent, s végül a front kerül Kacsa varázslata alá.

A szünet végére egész jó kis hangzást hozunk ki a motyóból. Megérkezik a zsűri és néhány már délelőtt lefutott "sztár" is benéz, hogy vajon ezek a hajléktalanok mit akarnak itt.

Rajta! Elkezdjük a műsort. Nyomjuk a Varjút, mint az Őrültek, majd bealtatunk a Sárga Hollóval és a végére önkívületi állapotban pörgünk a Boszorkányéj című dallal. Csodálatos a játék, élvezzük minden pillanatát. Közben megtelik a terem hitetlenkedő arcokkal és amikor befejezzük, hatalmas tapssal jutalmaznak minket. Leszédülünk a színpadról, átadva a helyet a következő zenekarnak. Többen odajönnek hozzánk gratulálni. Egy helyi csapat van a színpadon épp, rohadt jól nyomják. Érezzük, hogy ők is ott lesznek az első helyért folytatott versenyben. Na még egy banda, aztán lesz ami lesz. Lement az utolsó szám is, a zsűri visszavonul, hogy eldöntsék ki volt a legjobb. Latolgatjuk az esélyeinket. Reálisnak tartjuk, ha az első háromban bent leszünk, de onnan a zsűri kezében van minden. Közben odajön hozzánk a szünetbeli kissrác és gratulál a produkciónkhoz. Őt követi a Zarándok énekese, majd az Alarm énekesével cserélünk címet, ki tudja talán még játszatunk is együtt. Itt már senki nem versenyez, mindenki barátkozik, kapcsolatokat épít ki.

Megjelenik a zsűri. Méltatják a mai nap jelentőségét, dicsérik a szervezést és a bandákat. Elmondják, hogy itt ma mindenki csak nyert, senki sem vesztett, de hát a verseny az verseny és sorrendnek lennie kell. Hogy izgalmas legyen, a helyezéseket fordított sorrendben, hátulról kezdik. Igazából hiszünk mi magunkban, de azért az a bizonyos babszem effektus ott van mindannyiunkban rendesen. Sorra esnek ki a bandák az elsőségért vívott csatában és egyre jobban érezhetővé válik a feszültség a teremben. Már csak három zenekar van vissza és rólunk még nem alkotott véleményt a zsűri. Rohadtul izgulunk, az már biztos, hogy az első háromba bekerültünk, de vajon hova?

- A harmadik helyezett a Nagykanizsai Alarm együttes. Kérjük, vegyék át a díjaikat!

Úristen! Talán mégis? Vagy talán másodikak lettünk? Összeölelkezve várjuk a döntést...

- A második helyen végzett Balatonboglárról...

Sikítunk az örömtől, hiszen ez nem jelenthet mást mint azt...

- A fesztivál győztese a komlói Cs.Í.T. zenekar!

Luigi bukfencet bukfencre hány a tömegben, a többiek ölelkeznek miközben nekem kicsordul a könnyem a boldogságtól. Igen, volt bennünk elég hit és akarat, hogy nyerni tudjunk. Boldogan indulok a színpad felé, hogy átvegyem az első díjat jelképező oklevelet és a hozzátartozó ajándékokat. Megköszönöm az elismerést és felhívom a többieket a színpadra.

Jutalomjáték következik. Lenyomjuk újra a programot, felspécizve egy-két Mobillal. A közönség élvezi, rólunk nem is beszélve. Csodálatos élmény volt, soha sem hittem volna, hogy ez ilyen jó. Lassan elcsendesül minden, véget értek a nagy beszélgetések, indulunk haza. Megkérem Nándit, hogy mielőtt a célállomásra fordítaná a gépet, menjünk le a partra, mert tartozunk valamivel. Sötét van és a Balaton a márciusi arcát mutatja. Nincs befagyva ugyan, de közel van ehhez az állapotához. Bután néz ránk a zavaros víztükör, vajon mire készül itt ilyenkor ez a pár bohém kölyök. Feltűrjük Luigival a nadrágunk szárát és nekiindulunk a víznek.

- Várjatok én is megyek - mondja a Hermi - majd az első pár tétova lépés után megkér...- Vegyél fel Füles, én is be akarok menni!

Pár lépést teszünk csak, mert nagyon hideg a víz és a sötétben azt sem tudjuk, vajon meddig ér, majd kijövünk a partra.

- Megtettük tesóm - mondja Luigi és boldogan ölel át.- Megtettük!

Indulhatunk, adom ki Nándinak a jelszót. Látom rajta, ő is örül a győzelmünknek, halkan mormolja magában, csak így tovább, majd mosolyra húzza a száját és fejét csóválva beindítja a zöld szörnyeteget. Fater és Kacsa még kiértékelik a csapatot, s közben az egész napi mezőnyről is reális képet próbálnak festeni, miközben Steve az elsuhanó sötét falvakat bámulja az ablakon át. Luigi miután szomját oltotta, lassan bealszik. Hermi is megpróbál kényelembe helyezkedni mellettem, majd a vállamra hajtva fejét édes álomba merül, s, hogy ne lógjak ki a sorból én is követem a példáját.

Talán húsz perc telik el az indulástól amikorra elcsendesül a kocsiban mindenki.

Éjszaka van. Egy öreg Nysa falja a kilométereket valahol Magyarországon a csillagos ég alatt. Most olyan ez mint a mesében. Teljesült az álom és ha majd felébredünk ez akkor is velünk marad, míg világ a világ...

Hatodik fejezet

 

"vidd magaddal éjszakára is ezt a dalt"

(Dinamit)

 

Már annyi mindenről írtam. Szó volt a kezdésről, a születésről, a gyermekkorról, a sikerekről. Írtam a munkáról, a többiekről, mindenről. Valami mégis kimaradt és ez a valami a mindennapos harc az életben maradásért, azért hogy legyen egy pont ahonnan elindulunk és legyen egy ahova meg akarunk érkezni.

Amikor először kezembe vettem az első gitáromat még nem gondoltam volna, hogy ez meghatározó dolog lesz az életemben. Úgy gondoltam ez egy jó játék, ami azért mégis csak többet ér annál, mint hogy kocsmában töltsem az időm, vagy valami más haszontalan baromságot csináljak. Aztán hamar rá kellett jönnöm, hogy a hangszeres tudáshoz több kell, s így maradt a torkom ami mindig "kéznél" volt. Élveztem, hogy tetszett a barátaimnak és hamar rájöttem, hogy vannak híres emberek akiket valamilyen szinten le tudok utánozni, s ha nem is tökéletesen de az ő hangjukon tudom megszólaltatni a slágereiket. Eleinte nagyon szerettem volna Vikidál Gyula bőrébe bújni, de nem hagyott nyugodni a nagy kedvenc megkísértése sem, így Előbb Pataki Attila, majd Varga Miklós került terítékre. Valóban nem volt az igazi, de a közönség vette és ez a "lopott" siker erőt adott hogy énekeljek. Jöttek a többiek sorban, Deák Bill Gyula, Pohl Misi, Tunyogi Péter és még sokan mások. Jól működött így ez a történet mindaddig, amíg el nem készültek a saját dalok, ekkor azonban elég nagy dilemma elé állított a jó sorsom, vajon kinek a hangján szólaljon meg a Cs.Í.T. ? Egy barátom, bizonyos Hohn Krisztina szerint a legmegfelelőbb talán egy ismeretlen, a Papp Attila hangján szólaltassam meg. No ez szép, gondoltam. Ennyi időt elpazaroltam arra hogy az nagy elődök hangján próbáljak meg énekelni, erre most azt kérik énekeljek a sajátomon. Ezt tetézte, hogy akkoriban a komlói színházban részt vettem pár musical válogatáson is, s hogy ez jól működjön ezért a rendező hivatalosan kirendelt számomra egy énektanárt. Talán ez volt az egyetlen amit a hangomért megtettem életemben, hogy becsülettel ott voltam minden órán. A tanárnő lelkiismeretes volt és nem engedte hogy bárminemű rock kilengéseknek engedjek. Ő már az elején eldöntötte hogy belőlem hőstenort farag ha a fene fenét eszik akkor is. Én mint egy igazi jó diák betartottam minden utasítását, eljártam szolfézsre és nagyon ügyeltem hogy megfeleljek az elvárásainak. Szépen halkan nagy levegővel, nem repeszteni a dobhártyákat, hanem úgy ahogy azt a nagy művész bácsiktól látjuk. Néha úgy éreztem könnyet csalok a szemébe a jó viselkedésemmel. Az előadás napján ott ült az első sorban büszkén és várta hogy megmutassam a világnak mire vagyunk képesek mi ketten. Eljött a pillanat, megjelentem a színpadon és "Berger" úgy szólalt meg a Hair-ban mint egy őstulok. Toltam a rockot teli torokból, ahogy azt a rocker közönség már megszokta tőlem éveken keresztül. A tanárnő megadóan lehajtotta a fejét, az előadás után azért gratulált és mondott valamit a fegyelmezettségről, de azt már én nem értettem...

Szóval itt vagyok én a saját hangommal, ami néha fáradtnak tűnik, de a nép így szereti. Ezek után természetes, hogy megpróbálok az lenni aki vagyok és nem bújok mások bőrébe. Mint kiderült ez is rendben van, senki nem követeli a színpadra Vikidál Gyulát ha én ott vagyok. Nemrég egy másik formációval egy motoros fesztiválon léptünk fel és nagyon jólesett, hogy voltak akik a Cs.Í.T. énekesének hangját ismerték fel bennem. Szó mi szó, őt utánozom a legszívesebben. De visszakanyarodva az alap gondolathoz, szóval tetszettek a kezdeti sikerek, de aztán egyre feljebb raktuk a mércét és egyre többet kellett nyújtani a tapsért, ami soha nem maradt el azóta sem. Azt hiszem bennem van a baj, mert ha átviszem a kijelölt magasságot azonnal feljebb akarom rakni a lécet, hogy újra küzdhessek és eljuthassak a legvégén oda, ahova mindig is vágytam, a legnagyobbak közé.

Gyerekkorom óta tetszett, ahogy a sztárokat szereti a közönség, ahogy ők élnek. Közéjük vágytam mindig. Figyeltem őket, elolvastam mindent amit csak lehetett és próbáltam követni a példájukat. Számomra az Edda volt az etalon, s a két megjelent könyv mindent leírt amit csak szabad volt tudni a zenekar pályájáról. Furcsa, szinte misztikus párhuzamok figyelhetők meg a két zenekar (Edda - Cs.Í.T.) sorsa közt. Ugyanazon vidékiség, harcok csapaton belül és kívül, szétesések és újrakezdések. És az ebből születő lírák. Mégis van valami ami különválasztja a két csapat sorsát, az pedig a jelenlegi helyzet. Míg ők Miskolcról az ország elsőszámú rock bandájává nőtték ki magukat, addig mi maradtunk a vidék zenekara. Csinálhatunk bármit, nyerhetünk fesztiválokat, játszhatunk felejthetetlen koncerteket, adhatunk ki lemezeket, velünk mégsem történik meg a csoda. Lehet, hogy az a jó tündér is kiment a divatból, aki a varázspálcájával egy suhintásra meg tudja váltani a világot? Sokat gondolkodtam azon, vajon melyik út vezet oda fel? Megpróbáltam mindent. Megkerestem őket, a nagyokat, hogy segítsenek. Mondják el mit csinálunk rosszul, hiszen az ő kezükben van a bölcsek köve, ők tudják mit kell tenni. Próbálkoztam a médiáknál, hátha... Semmi. Az Istenek nem ismerik a tollat, vagy a számítógép billentyűzetet, így senki sem válaszolt. Vajon miért? Már az is eszembe jutott, hogy lehet hogy a parnasszuson jelenleg nincs annyi hely, hogy mi is elférjünk? A nagy visszatérő meg jubiláló mega bevételt biztosító koncertek azt sugallják számomra, hogy az Istenek még játszani akarnak és foggal-körömmel küzdenek a koncért. Vagy más világ van és a médiák számára nem megfelelő zenész akinek saját zenéje és akarata van? Valóban könnyebb tizenévesekből bohócot csinálni, majd egy-két hónap után kiköpni őket megint valami nem ízlő, megrágott rongydarabot. Erre lehet hogy mi nem vagyunk kaphatóak, de akkor hol a megoldás? Újra és újra csak azt tudom mondani, a megfejtés ott van a szemünk előtt csak a fától nem látjuk az erdőt (vagy fordítva?). A kulcs a sikerhez a közönség. Ők azok akik a nagyok közé emelhetnek minket, becsülve és szeretve azt amit csinálunk. Ők azok akik koncertről-koncertre megveszik a jegyet, ezzel is bizonyítva hogy szükségük van ránk. És ők azok akik nem jönnek majd, ha becsapjuk őket, ha nem leszünk velük őszinték, ha nem azért csináljuk, hogy ők jól érezzék magukat. Igen ám, de ahhoz hogy minél többen ismerjenek meg minket, nekünk is szemléletet kellene váltanunk. A jelenlegi helyzet, hogy ha nincs elég "lé" akkor nem megyünk, oda vitte a csapatot hogy a fellépéseink száma az elmúlt időszakokhoz képest a felére-harmadára csökkent. Igen tudom, hogy vannak kiadásaink, hogy nekünk is minden pénzbe kerül, de ez senkit nem érdekel. El kell végre döntenünk hogy mit akarunk. Nem vagyunk profik, csak azok szeretnénk lenni, de hogy odáig eljussunk még nagyon hosszú az út. És félek, hogy már nem is fogunk odaérni, hiszen a helyben járás sehova sem visz.

Amikor elkezdtem arról álmodoztam hogy egyszer majd híres zenész leszek. Nem lettem az, de vigasztal az a rengeteg koncert, a számlálhatatlanul sok barát akiket a zenével szereztem.

Ha ma abbahagynám fájna, de azt hiszem nyugodtan mondhatnám, én elértem mindent amit egy vidéki képzetlen zenész elérhet ebben az országban. Eszembe jut a Dinamit, Tépd el az időt című dalának pár sora: "mit csináltam, hol rontottam el, nem tudom..." és mielőtt elsiratnám magam az utolsó sor amiben benne van minden amiért csinálom "vidd magaddal éjszakára is ezt a dalt!"

 

Füles

2008-06-26

Hetedik fejezet

 

"soha nem hagyom abba, csak újra kezdem elújult erővel tép a szenvedély"

(P. Box: Soha Nem Elég)

 

2008 augusztusát írjuk. 13 évvel az elindulás után a sokadik újrakezdés pillanatait éljük át együtt. Újra és újra padlóra kerülünk és felállunk. Egy külső szemlélőnek ez olyannak tűnik, mint gyermekkorunk paprikajancsija. Elgondolkodom sokszor, vajon miért van ez így? Bennem van a hiba? A válasz, hogy ez is lehet, de rögtön jön a tény cáfolása, akkor miért van velem a Steve, az Ancsa már hosszú évek óta és miért nem adják fel a még "csak" két éve a csapatban dolgozó társaink, a Dokker és a Fidós? Talán máshol kell keresnem a választ. Visszagondolva a történetünket, két-három évente megismétlődik ez a forgás. Talán elfáradnak, vagy csak a hitüket vesztik, vagy kinövik ezt az amatőr történetet? Mindhárom válasz valahol megállja a helyét. És lehet hogy bennem is ott van a hiba, lehet hogy többet próbálok megkövetelni, mint amennyit ez a dolog megkíván, de hát magamtól is ugyanezt várom el. Nem vagyok maximalista, csak szeretem amit csinálunk és nagyon félek a bebukás veszélyétől. Racionálisan gondolkodom és tisztában vagyok azzal, hogy vannak nálunk fiatalabb, tehetségesebb és jobb zenészek, akik jogosan követelik maguknak ugyanúgy a helyet ezen a pályán mint mi. Talán fura amit írok, de ez a műfaj nem változott évtizedek óta, itt még mindig a kőkemény farkastörvények uralják a mindennapokat. Nem lehet egy pillanatra sem megállni, mert azonnal eltaposnak és elhagynak. Nincs könyörület még az amatőrök között sem, mert mindenki túl szeretné élni a mát. A hangszerek egyre jobbak és egyre drágábbak, a próbatermek kincsszámba mennek arany árban, a koncertszervezők hatalmas palettából válogathatnak és a közönség könyörtelen, csak addig hord a tenyerén amíg meghalsz érte. Ha nem figyelsz, ha játszod az eszed, ha műmájerkodsz, pillanatok alatt a süllyesztőben találod magad. Hamis illúzióktól óvd magad, mert amikor elhiszed, hogy te vagy a legjobb és egy kicsit is engedsz a saját nyakadat szorító rövidpórázon, már el is buktál. Vannak erre jó példák a nagyok közt is

És most mégis újra kezdjük. Már nem sokkol a tény, megszoktuk már rég. Nem azért van ez így, mert belefásultunk, hanem azért mert a hosszú évek alatt megtanultunk felkészülni az ilyen helyzetekre és már nem ér minket váratlanul. Egyszer valaki azt mondta nekem "mindig legyen mindenki helyére egy cserejátékos, hogy ne maradj soha szarban", igaza volt. Emlékszem az ezt megelőző cserékre, amikor a nulláról kellett felépíteni a történetünket, s ez bizony időigényes vállalkozás volt. Hónapokig nem játszottunk, a már bejáratott helyekre új bandák léptek és mi mint valami holt amatőr kezdő banda indultunk neki, újra és újra. Most nem így van. Már hónapok óta figyeltük a banda rezdüléseit és már régóta tudtuk hogy ez meg fog történni. A jelek egyértelműek voltak, nem ringattuk magunkat hiú ábrándokba. Meg volt az emberünk erre a kihívásra és nem tévedtünk, jött aminek jönnie kellett.

Most újra kezdjük, de nem a nulláról. A műsor napok alatt elkészült, lenyomtuk az első pár bulit és egy hónappal a történtek után teljes értékű a csapat. Már nem a túlélés foglalkoztat minket, hanem a munka ami előttünk áll. Készülnek az új dalok, formálódik az új koncert felépítés, újra teljes erővel dolgozunk. Nem adjuk fel, nem halunk meg, mert várnak ránk az országban sok helyen és sok olyan terület van még ahol nem is ismernek. Dolgunk van a világban. Már nem az a fontos hogy mikor jelenik meg a lemez, hanem az hogy varázsoljunk szép pillanatokat a hétvégeken azoknak az embereknek a szívébe akik eljönnek egy-egy Cs.Í.T. bulira. Ezért csináljuk és a visszaigazolás koncertről-koncertre megtörténik. Most mielőtt ezt a fejezetet befejezem, üzenni szeretnék minden rockzenésznek! Nem miértünk van a közönség, hanem mi vagyunk értük. Aki ezt elfelejti, aki diktálni akar, aki azt hiszi magáról, hogy pótolhatatlan az elbukik, ha nem ma, akkor holnap, de a közönséget becsapni, nem szívből játszani és hazudni önmagunknak balgaság!

Sokszor, egy-egy buli végén olyan fáradtak vagyunk, mint egy maratonista, aki végigfutotta a távot. Elfogy a levegő, az összes létező izom görcsbe húzódva várja a megváltó pihenést. Az izzadság már véresre marta a szemünket és a közönség mégis azt követeli" még-még-még, ennyi nem elég"!

Akkor játszani kell, akkor is ha meghalunk!

 

Füles

2008-08-25

Nyolcadik fejezet

 

"...eljátszunk még egy rock n'roll-tAz utolsót, az utolsót..."

(P. Mobil: Az Utolsó Rock N'Roll)

 

Rengeteg bulin (koncerten) vagyunk már túl. Játszottunk egy embernek és négyezernek. Nem az a lényeg hogy mennyien vannak, hanem az hogy szívből csináljuk. Persze gázos ha az ember egy ember miatt utazik fél napot és nem hogy a saját gázsijára nem számíthat, de még a költségek is ott maradnak a nyakán. No de ilyen ez a szakma, aki ezt míveli annak ezzel együtt kell élnie.

 

Az előkészületek

Egy koncert nem azzal kezdődik, hogy a dobos beszámol és elindul az őrület. Jóval( néha egy évvel, vagy hosszú hónapokkal) előbb születik meg a döntés, azután az ezt elkövető időszak már ennek van alárendelve. Minden ami addig történik arról szól hogy a buli jó legyen. Készülnek az új dalok, összeállítódik egy csak erre az egy esetre koreografált műsorsorrend. Próbák - próbák után, majd az utolsó héten két részre szedve a történetet lejátszva jópárszor.

Ezek a zenei előkészületek, de ezen kívül is akad tennivaló még bőven. Reklám kell és ha ez így van, akkor meg kell találni annak a legjobb módjait. Eleve adott az emberek közt már több ezer éve jól bevált "szájról-szájra" módszer. El kezdjük hinteni az igét saját környezetünkben. Aztán itt van az Internet. Saját weboldalunkra és egyéb zenei oldalakra kiküldve újabb ember tömegekhez juttatjuk el a hírt. Média? Ez kicsit nehezebben működtethető, mivel korunkban már ritka a nem kereskedelmi tevékenységekből fenntartott újság és televízió, tehát fizetni kell. Ha akad mégis valaki aki egy riport mögé bújtatva megkímél minket a plusz költségektől, akkor az újabb reklámja a koncertnek. És legvégül itt van a jól bevált plakátozás. Évek óta egy nyomdánál vagyunk, így aztán egy klisé-vel megoldva, már jól bejáratott, az embereknek az első pillantásra felismerhető plakátokkal dolgozunk. Csak a címet és a kezdési időpontot, valamint (ha van ) a vendég zenekart, vagy vendég művészt kell kézzel felírni, aztán mehetnek az utcára a plakátok. Ha a koncert szervezőnk intézi vidékre a bulit, akkor a plakátozást ő megoldja, ha saját szervezésű a történetünk akkor a mienk e hálás feladat.

Már csak a hangosítás és a vendég zenész - zenekar kiválasztása maradt. A hangosítást is ugyan azzal az egy céggel( jelen esetben az FHT ) oldjuk meg évek óta, ezzel biztosítva magunknak a mindig tökéletes hangzást. Vannak azonban eltérő esetek, amikor a meghívó ragaszkodik az általa kijelölt hangosítókhoz, na ilyenkor nem szokott sikerülni általában.

Hogy ki legyen a vendég egy-egy bulin, azt mindig az időpont aktualitás adja meg. Sokan voltak már, így most nem sorolom fel őket.

Ha minden meg van akkor irány a helyszín és induljon a rockn'roll!

Sok jó bulin vagyunk már túl így rengeteget gondolkoztam azon melyikről is írjak. Tegyem azt, hogy általánosságokat sorolva fel mutassam be hogy is néz ki belülről, vagy ragadjak ki egyet a sok közül? Az utóbbinál maradtam, úgy gondolva, így hitelesebb az egész.

 

A koncert előtt egy órával

A cucc összerakva, a vendég csapat nyomja ezerrel. Lassan megérkezünk, mindenki fáradt már most... Pár szó egymással a bejáratnál, aztán a kötelező összeölelkezések a régi barátokkal, ismerősökkel, rokonokkal, akik már nagyon várják hogy színpadra lépjünk.

Belépünk a klubba. Sűrű füst, emberek - emberek hátán, áll a bál ezerrel. Ami nyomban szembe tűnik hogy rengeteg a csaj és nem is rossz bőrök... A színpadon egyik kedvenc bandám a Sybéria épp egy közönség énekeltetős Pokolgép nótát zúz. A vendéglátós pulthoz nem lehet oda férni, csak sejteni lehet hogy ott valami jót mérnek. Lassan megszokja a koncert világítással bevilágított terem változó fényerejét a szem, s így egyre több ismerős arca bukkan fel a tömegben. Kurva nagy a füst. Nem elég hogy a full megtelt teremben minden második ember dohányzik, de a technikusok is kedveskednek a füstgép gyakori használatával. Jól néz ki a dolog, a színpad a füst , a fények és a krómozott cintányér állványok hatására olyan, mintha a pokolra készülnénk mindannyian. Folyik a víz a színpadon mindenkiről, nem fáznak ez már biztos. Ez igaz itt lent is, hiszen mindenki mozgásban van, jó a buli. Az énekes bemondja a végszót, még egy húzós nóta aztán viszlát...

Ki megyünk a kocsikhoz és amikor véget ér a bevezető koncert, lassan kimérten"öregesen, ahogy jólesik" elkezdünk bepakolni. Nekem nincs mit pakolnom, így a Dokinak segédkezem ami nem is olyan egyszerű, mivel hogy nála meg van mindennek a helye és ideje. Ketten sürgölődünk körülötte és tudjuk, a mi dolgunk csak a színpadig elvinni, ott lehelyezni (" nem ledobni, hozzáütni valamihez, lehelyezni") és odébb állva várni a dobtesteket védő ( " no azokat sem két forinttér vettem") tokokat vissza vinni az autóhoz. Megtörtént mindez, elkezdődhet a dob " összerakása".Dokker barátom fehér cérnakesztyűben, a tapadó korongokkal felfelé mert " azok megsértik a dob fényezését"elkezdi a rituálét. Nem összehányva, kapkodva, csak nyugodtan mindent az előre megtervezett helyére rak. A technikusok segítenének, de a Doki pillantása azonnal eltántorítja őket eme elképzelésüktől és szerényen meghúzódva egy sarokból figyelik tovább ezt a műveletet. Rám néz a mi Istenünk és azt mondja " Atikám sietek"... " Ugyan Doki, aki bent van az már megvette a belépőt, aki meg még nem, annak adj időt hogy átgondolhassa" mondom neki és összeröhögünk. Látom rajta, hogy benne van az a kis lámpaláz ami nélkül nem is szabad a színpadra állni. Én sokáig hittem magamról, hogy az ilyen "gyerekes" dolgokat már kinőttem, de nemrég az egyik barátom hívta fel rá a figyelmem, hogy hisztis vagyok ilyenkor és ez látszik is rendesen... biztos így van. A dob kész, közben a többiek is felpakoltak, sőt míg mi a dobot raktuk össze , a többi hangszer beállítása is megtörtént. Ének, vokálok beállítása, majd a dob hangzásának kialakítása után jön az "össznépi" beállítás. Ezt egy előre meghatározott négynegyedes tempóban egy E, vagy A, hangra nyomjuk. Jó minden, a pulttól megérkezik az Oké srácok , leállunk. Le megyünk a színpadról, mert hát ugye a zenekarnak ott nem lennie kell, hanem oda várni kell őket és meg kell oda érkezni...

3, 2, 1

A Steve a színpadon, nyomja az intro-t. Ma emlékezni fogunk. Emlékezni Tunyogi Péterre , aki a napokban költözött az égi zenekarba. Felkászálódunk a színpadra , a dob beszáll, jönnek a hangszerek, fény fel, " sír az asszony..." velem énekel a közönség. Hát elkezdtük ! Teltház , ami már nem szokatlan. Az első sorokban az ismerős elsősoros csapatok, fiúk-lányok felváltva. Zúz a nóta, jól megcsinálta a TRB, húzós riffek, jó szöveg. Vége. Billentyű indul, még nem szólok egy szót sem a közönséghez. Ismét TRB, " A tegnap itthagyott".Szép nóta, olyan igazi Tunyós . Velem énekelnek újra és égnek a gyertyák, innen fentről kurva szép. Lassan elhalkulunk, most mondanom kell valamit. Emlékezem Péterre, s velem emlékezik a tömeg. Mintha egy óriás üvöltené úgy szól száz torokból" Tunyogi Peti, Tunyogi Peti..."

Lassan át kell vennem az irányítást. Emlékezem ismét a többiekre akik elmentek." Bencsik Sándor, Radics Béla, Cserháti István, aztán az enyémek, Király Tamás, Fenyvesi László,. Czene Bandi, Balha Vili, értük szól a dal a három színről , mondjátok velem! A zöld, a bíbor és a fekete..." Dübörög a banda , az egész klub extázisban üvölti a refrént,... elmegy a világítás és a hang egyszerre... mi történt? Gyerünk tovább, megállni nem lehet! Kilépek a színpad szélére, a dob kőkeményen hozza az "egy"-eket " most rajtatok a sor, had szóljon! Zöld csillag kihúnyt az égen..." Mi lesz már, valaki csinál valamit? Nyomjuk a közönséggel ezerrel.Oké, a fények jönnek, megszólal a mikrofonom is, akkor elvileg meg van minden. A Dokker megcsinálja a figurát és onnan folytatjuk ahol el ment az áram. Na még egy refrén, szóló, oké meg van a nóta. Hú, ez rázós volt, mindjárt a legelején. Mi lesz itt ma még ?

Rocktóber! Had szóljon, ezt kedveli a rocker! Jól megy a nóta, minden a helyén van.Öröm játszani, a közönség vevő ismét mindenre. De rohadt meleg van. Na még egy refrén, mutatom a Steve-nek az ujjaimmal, hogy a következő nótát egyből indítsa, ne várja ki a tapsot...

Menj tovább! Igazi közönség énekeltetős dal, ismét pihenhet a torok egy kicsit. Beszarás milyen meleg van. Le vetem a pólóm, kivillantom férfiasan telt felső testem, egy szál trikó van felül. Lecsúszik a pántja, többször, idegesít. Folyik rólam a víz, látom a többiek sem fáznak. Iszom,miközben a szóló megy. Vége. Na most egy kicsit pihenni kéne...dumálok, megemlítem hogy lecsúszik a trikóm pántja, jobb lenne valami szilikonos, már csak azért is hogy megtartsa formás melleim...halvány derültség...A Steve elkezdi az Őshaza intróját. Már a buli előtt megbeszéltem az egyik barátommal, aki ott van minden koncertünkön és emellett betéve tudja az összes mobil és boksz nótát, hogy a narrátor szerepét átadom neki, mivel mindig eltévesztem. Tehát ő mondja "Túl az üveg hegyen... rajtad a sor hallod, mond tovább énekes!" Fidós kezd, jól nyomja, majd beszállok. Ahoz képest hogy két próbán raktuk össze egész jó. Régen játszottuk, örül a közönség. A megbeszéltekkel ellentétben nem úgy folytatjuk ahogy leírtuk, hanem egy régi-új saját dal következik. Szoríts a karjaidba! Jól szól , jobban mint próbákon. A tempó is megfelel, rúg a nóta. Páran ráismernek és éneklik, a többieknek "csak" tetszik és tombolnak rá. Oké, ez is meg volt. Intró, aztán jön a hegedű. Szól mint az atom, végre egyszer jól van belőve. Fantom. No ez már mindenkinek ismerős, tele torokból nyomják a rockerek. Hátra nézek a Dokkerre, folyik róla a víz, összekacsintunk. Visszatérek , nyomom a refrént majd a gitárszólónál megénekeltetem a "népet".Összenézünk a Gipsy-vel, vigyorgunk mindketten. Jó ez a történet igen csak!!! No még egy refrén...

Dob indul és én nyomom a rizsát..."nem vagyok szép, nem vagyok jó de legalább"... és ekkor a közönség velem kiálltja "én vagyok a gonosz!!!" Amióta átírtuk ezt a nótát úgy ahogy én akartam, nagyot szakít, nem véletlen(Jó az a Helloween)! Basszus, rohadtul meg fogunk ma itt dögleni, ha ilyen lesz a tempó végig, valamit ki kell találjak...."én vagyok a gonosz!!!" kiáltják velem lentről! Dumálni kell nincs mese! A lányokat veszem céba." Szeretek Cs.Í.T. buliba járni ( derültség lentről), Igen szeretek, mert ide jó csajok járnak( újabb derültség), nektek szól a következő lírai dalunk!" " Lírai? Mi? Lírai? Kérdezi vigyorogva a Fidós, majd a dob megadja az ütemet és belevágunk a pitébe. Hullámzik a klub, mindenki tombol és énekel.

Úgy látom szeretik a saját nótáinkat. Pihenni kéne, de hát így is írtam meg a műsort. Ezután pihentető dal jön. Varga Miklósról szólok pár szót, aztán a billentyűvel elindítjuk az Európát. Persze hogy éneklik, hiszen ez a dolguk nem ? A többiek végre pihenhetnek, csak ketten nyomjuk,ez így is üt. Oké meg volt. Pár szó arról hogy a magányt a rántott hús és a töltött káposzta adag megosztásánál részesítem előnyben, majd elindítjuk a Lord "Egyedül járom a várost" című nótáját. És ezt is szeretik és ezt is velem éneklik, rendes emberek ezek itt kérem!

Újabb Lord " Itthon vagy otthon", etalonnak számít. Érzem hogy egyre jobban fáradunk. Kicsit lassabb a tempó, mint ahogy azt én szeretném, de nem baj. A vokálok jók, az Ancsa jól nyomja. Vége.A következő dal előtt megpróbálok valamit mondani a hitről, Istenről, de aztán belekeveredek. Rohadt kínos, de valahogy kijövök belőle. A szöveget a mai napig nem tudtam megtanulni, pedig mindössze két versszak és egy refrén. Mindegy, papír van leírtam és most ott huhog velem szemben a kontroll falról. A kínos csak az hogy ezt az első sorban állók is látják, így nagyképűen amikor a refrénhez érünk félrerúgom(mert azt már megtanultam ). Csak a billentyű betét miatt játszuk, mert az vagány...

Újra dumálok. Kihirdetem a neten közzétett játékunk két komlói győztesét, akik a következő évre ingyen belépőt nyertek a zenekar koncertjeire. Az első nincs itt, viszont a második személy boldogan ünnepel velünk. Ez jó, a műsor megy , a többiek és én is kicsit pihenek.

"Magyarnak születtem és büszke vagyok arra, hogy Magyar vagyok"Ez a mondat mindent elmond, mindenki tudja hogy a következő dalok a hazaszeretetről szólnak majd, s ezek közül a legnépszerűbb a Kalász. Hegedű indul,gitár, odaszólok a Fidósnak"segíts a bőgővel!

Az egész klub egy emberként énekli a már oly sokszor lejátszott házi hymnuszt. Látom a szemeken, hogy őszintén gondolják velem együtt minden kimondott mondatát. Elhalkul a zene, megszólal a harang és velem együtt mondja a közönség az említett egy sort."Magyar vagyok..." Csend , és aztán taps. Bekiabálások " Vesszen Trianon!..." Jöjjön egy újabb gyöngyszem, Budapest Fényei ! Jól szól, igazán. Nyomjuk ezerrel, nem állunk meg, jöhet 1920! Dübörög a bőgő és a dob , a billentyű és a hegedű gyönyörűen színez és a sólók is a helyükön vannak. Jöhet a P.box, Soha nem elég című dala! Jól van, már nem csak mi fáradunk! Látom a srácokon előttem hogy ez eddig nagyon oda lett rakva! Egybe nyomjuk a box-os blokkot, Ingajárat, Vágtass velem. Kész, padlón van mindenki, ideje lesz pihenni ismét. Szórakozom kicsit. Egy ásványvizes palackot próbálok az orromon egyensúlyozni, miközben a grönlandi fókák hangját utánzom... éreztem hogy ez be fog jönni, még akkor is ha spontán jön. Frenetikus sikerem van, fürdök a boldogságban. Azt hiszem legközelebb megpróbálkozom a kardnyeléssel...

Líra következik, igazi saját líránk, az Utolsó dal. Gyönyörűen indít a Steve, szép a hegedű játék is és igazán szépen énekel ez az Ancsa. Gondolkodtam már rajta, hogy neki kellene végig énekelni, én meg szedném a jegyet... mindenki jobban járna. Nyomjuk felváltva az éneket, a Fidós is betartja a vokál szabályait. Halkan velünk énekelnek sokan és ez olyan meghitté teszi az egészet. Ez is véget ér. Kérdezem hogy bírják-e még, azt mondják igen. Akkor jöjjön egy kis Dinamit! Az az igazság, hogy ettől a bandától régebben több nótát is nyomtunk, de a sok tag csere miatt elkoptak, pedig én nagyon szeretem a dalaikat. Sebaj, majd pótoljuk! Néma kőszobor. Megy ez is ahogy kell. Ismét egy mobil jön, Miskolc. Ezt már álmunkból felkeltve is... vagy mégsem? Szólok a Stevenek hogy kezd már el, de csak nézi a Dokit. A Doki meg őt, én meg lehúnyom a szemem, mi lesz itt ? A Gipsy belekezd , na végre valaki... összeröhögünk. Megy a nóta, most már nincs baj. Jöhet a blues félóra... Dumálok, bevezetem az első gyöngyszemet," pontos idő , fél négy lesz tíz per múlva"... húha ez nem ült most, a közönség csak néz... " na jó háromhúszas blues". Nézem a Gipsyt, ő meg engem...neeee " Steve kezd el !" Indul a zongora... Ezt a dalt már három próbán úgy játszottuk ahogy az eredeti, tehát gitárral kezdjük... vagy nem. Hátra nézek, a többieknek fülig ér a szája...fasza! Remélem a pocsolyába léptemnél is lesz valami kis újdonság. Nem , azt tudja mindenki ,hogy hogyan beszéltük meg. Dob - ének, majd bőgő, aztán majd mindenki. No hát végre valami úgy van ahogy azt megbeszéltük. Fáradok, és velem fárad már mindenki. Nem csak a társaim ,de a közönség is. Oké, Édes otthon , aztán pihentetésnek egy kis Rossz vér. Érzem ahogy a beindított őrülettől elfáradt arcok ismét kisimulnak , kicsit megpihen minden. Na akkor essünk neki még egyszer úgy rockosan! 2 forintos dal. Veszi a nép ahogy kell. Újra közönség énekeltetés, persze most nem esünk át a paci túlsó oldalára. Egy kicsit a lányok, egy kicsit a fiúk aztán megint együtt. Jól szól.

Iszom egyet, aztán emlékezem az édesanyámra. Elmondom hogy a következő dal neki szól oda fel a menyországba. Szépen játszák a többiek, szebben mint próbán. Néha nehéz is énekelnem...Álmodtam egy világot, így jó ebből kijönni. Ez segít hogy ne veszítse el az előtte elhangzott dalunk a hangulatát. Újra velem énekel mindenki, talán már érzik hogy lassan véget ér. Halálomon vagyok, csurom víz rajtam minden, levegő alig van és már rég felét sem hallom a színpadon, mint az elején. Utolsó rockn'roll, had szóljon! Igen zúzósra sikerül a tempó, de sebaj. A nóta közben bemutatom a csapatot." Hegedű -vokál- kutyák-cicák nyírása : Kiss Anikó, nem hegedül- nem vokálozik és nem nyír állatokat viszont embereket igen : Borbás István Steve, szóló gitár és ingatlanok forgalmazása Murka Gyula, Gipsy, basszus gitár-vokál és profi hangfelvételek készítője Friskó Péter, Fidó, a dobolásban valamint szerencsejátékokban és játék gépek forgalmazaásában és szervizelésében a profi Szabados Dokker Gábor, Doki, én én vagyok ma csak így a Füles. Sziasztok, mindenkinek jó éjszaká! " Még egy refrén , aztán az utolsó versszak. Vége. Úgy teszünk, mintha ezt komolyan is gondolnánk, beszélgetünk, törölközünk a színpadon. A közönség valamit el kezd, de nem elég meggyőző így a Suszter Lóritól tanult és jól bevált mondattal lépek a mikrofon elé." Alakuljon ki egy spontán vissza-vissza-vissza kórus és akkor mi azt fogjuk szintén spontán gondolni, hogy ti azt szeretnétek hogy játszunk még és akkor spontán vissza jövünk és szintén spontán még játszunk valamit, oké?" És mintha csak erre vártak volna , a közönség rákezd a kedvenc slágeremre: Vissza!Vissza!Vissza!... csak úgy spontán... és mi visszajövünk... spontán.

Kopasz kutya. Ez mindig bejön. Zúzzuk a nótát ahogy azt kell, a közönség egyik fele táncol, a másik pogózik. Amikor a refrénekhez érünk lemegyünk kutyába az első sorral. Csurom vizes itt-ott félmeztelen srácok, elkent sminkes tini lányok ugatják velem a dalt. Kemény! Kicsit világvége ahogy kinézünk mindannyian. Olyanok vagyunk mint egy vert sereg, de mi nem vesztettünk, csak nagyon elfáradtunk. Ennek feloldására jöhet a Hűtlen az Eddától, csak úgy zongora kísérettel.Jó ez a dal és jól van kitalálva a helye is ma. Mindenki tudja , már nem sok lehet vissza, így velem énekel. Jöjjön hát az utolsó döfés a mai napra, az Utolsó cigaretta a mobiltól! Igen , ez még kellett hogy ne tudjunk holnap felkelni az ágyból és hogy ne felejtse senki ma itt a Cs.Í.T. játszott. És amikor szépen halkan megszólal a zongorán Balázs Fecó Maradj velem című dala, már mindenki megbékél a gondolattal, hogy most valóban vége a koncertnek. Senki sem szomorú, mégis páran könnyes szemmel borulnak össze és éneklik velünk a refrént. Megköszönöm mindenkinek aki tett a mai koncertér , a zenekarért bármit is, elköszönök mindenkitől. A többiek mind mellettem állnak, az Ancsa és a Fidó énekelnek, a Dokker a Gypsi vállát átölelve integet a közönségnek, én még "lepacsizok" az első sorral, majd visszaállok a többiek közé. A fidós int, meghajlás...egy utolsó mondat a mai koncert emlékkoncert miértjével kapcsolatban és a közönség elkezdi skandálni" Tunyogi Peti! Tunyogi Peti! Tunyogi Peti! majd lassan átváltanak a csak így tovább!csak így tovább!csak így tovább! versre, ami számomra a legszebb vers ezen a napon.

Összeölelkezünk a színpadon , majd leugrok megköszönni a technikusoknak és valami száraz ruhát felhúzni. Közben mindenki gratulál, kezet fognak velem és a többiekkel. Kicsit még pihenünk, majd pakolás és jó éjszakát! Még napok kellenek hogy regenerálódjunk. Nagyon igénybe vesz ez mindenkit, de megéri. Nincs a világon olyan ember aki ne szeretné hogy szeressék, s mi ezt ilyenkor mindig megkapjuk. Hát ezért csináljuk, amíg élünk.

 

Füles

2008. december 14.

 

 

Kilencedik fejezet

 

"Lenyúztunk egymás agyából éveket,

Szél fújja már az érzelmeket."

(Edda művek: Ma még együtt)

 

 

A kezdetek óta jópáran megfordultak a csapatban, segítve munkánkat. Voltak akik csak megpróbálták és voltak akik azért ennél többet is tettek a mutatványért. Úgy gondolom, nem lenne teljes a könyv ha nem mutatnám be a zenekar eddigi tagjait. A sorrend csak ahogy eszembe jut. Nagyon nagy köszönet mindenkinek aki velem volt a csapatban!

 

Kacsa

Németh Attila néven kevesebben ismerik. Mindene a zene és a család. Egy kislány és egy kisfiú boldog édesapja.

Még a "Szobaszervíz" idején ismertük meg egymást. Basszusgitárosként, vokalistaként és zeneszerzőként prosperált nálunk.

Részt vett a zenekar megalakításában, az összes fesztivál győzelemnél kivette a részét a munkából. Személyes barátság fűz hozzá a mai napig.

Amíg a csapatban volt, vele és a Stevevel döntöttünk mindenről. Az első lemez elkészítésében oroszlán rész volt az övé. Ő koordinálta a társaságot, alakítgatta a hangzást. A zenekarban 1995-től 2003-ig játszott kisebb megszakításokkal. Az első lemez összes dalánál zeneszerzőként szerepelt. Ma a RockToRock zenekar és a Hím Singers énekegyüttes aktív tagja.

 
Hermi

Gombos Hermina az igazi név. A zene szeretete hozott vele össze minket egy színházi produkció kapcsán. Énekesként és vokálosként dolgozott a zenekarban 1997 és 1998 évben. Az első lemez elkészítésében is segített mint vokálos. Ott volt az első fesztiválgyőzelmünknél Kaposváron, majd a másodiknál Balatonbogláron is. Távozása után a Rockszínházban, majd a Menthol zenekarban folytatta zenész pályafutását.

Kerekes Kornél

A Kacsa kiválásakor sok ember megfordult a zenekarban mint basszusgitáros. Talán Kornél volt a legtöbbet "beugró" ebben az időszakban. Jópofa, a hülyeségre mindig kapható igazi rocker. Úgy emlékszem hogy az abban az időben futó zenekara a "Kék Légy" volt, majd hamarosan átpártolt a folk és a népzene műfajába és ott ért el igazi sikereket az "InterMagyar" formációval. A zenekar "beugró" tagja volt 1998 és 2002 között.

 

Szityu

Szili László, basszusgitáros. Egy koncert erejéig volt beugró a csapatban. Játékával nem volt ideje elkáprásztatni minket, de hatalmas figura volt így is. Azon az egy bulin többet adott, mint mások hosszú hónapokon keresztül. Köszönet jár neki, hogy akkor kihúzott minket a csávából. Ma a "LoveGun" zenekarban tépi a húrokat és borzolja az ifjú lányok szívét. 2000 évben segített nekünk

 

Isti

Surányi István. Volt zenekarai "5-let, Patent, Candy, Prolibusz". Játszott dobokon és basszusgitáron. Ő is azok közé tartozik, akik nehéz időszakokban húzták ki a zenekart a bajból. 2002 ben segített nekünk, majd feladva a zenész múltját visszavonult.

 

Fenyőmaci

Fenyvesi László. A saját bandáját tolta sokáig (Hádész), majd eljött hozzánk kisegíteni. Hosszú hónapokon keresztül győzködtem, mire végül beadta a derekát és átpártolt hozzánk. Sajnos ez nem tarthatott sokáig, mert nemsokára ezután örökre eltávozott közülünk. Szerettem a srácot. Olyan igazi rocker volt, nagy tudással és nagy szívvel. Sokat beszélgettünk a zenéről és a jövőről... Játszott a Morrisban, a Candyben, a Hádészban és a Cs.Í.T.ben. 2000-ben volt a zenekar tagja.

 

Pucek

Horváth Gábor néven látta meg a napvilágot és már azon a napon tudta hogy ő dobos lesz. Így is lett, a zenekar alapító tagja, majd többszöri visszatérő figurája volt. Előző zenekarai, Prolibusz, Szobaszervíz. Baromkodásairól híres, igen jó dobos. 1995-1997, majd 1998-2002. Ezen idő alatt építettük fel mindazt amiből ma is élünk. Zeneszerzőként a lemezen, míg koncerteken dobos, énekes, ügyeletes showman, ez jellemezte őt. Jó barátok voltunk, s ez csak az utolsó távozásakor rengett meg egy kicsit, remélem nem örökre. 2005-ben, mint régi tag egy koncertünkön újra velünk láthatta a közönség.

 

Luigi

Szobi Lajos a Király. Csak így hívtuk őt mi és a közönség. Világi nagy figurája a teremtőnek. Mindent tud, amit a dobról tudni kell. Tud állat módon dübörögni és tud cifrázni, figurázni és teszi ezt úgy hogy a nagyérdemű sohasem unatkozik amíg ő a színpadon van. Nagyon jó barátom a mai napig. Előző zenekarai, Diamond, Morphis. Részt vett az összes fesztiválgyőzelmünknél és az ő nevével fémjelezzük az első lemez dobos munkáit. Sajnos el kellett költöznie, mert élni kell... Volt hogy elküldtük a csapatból, mert kezelhetetlen volt számunkra, de mindig visszavártuk és boldogok voltunk ha együtt zenélhettünk. Igazi csapatjátékos és hangulatfelelős. Távozása után még kisegített minket 2007-ben két koncerten, ezzel is mutatva hogy milyen nagy barátok voltunk, vagyunk a mai napig. A zenekarban 1997-98 és 2002-2007 között játszott.

 

Kumba

Somogyi Sándor, basszusgitáros. Bizony voltak kemény idők a zenekar életében és mindig voltak olyankor akik segíteni akartak, ő is ilyen volt. 2005 és 2007 között volt aktív tagja a zenekarnak. Ő volt a legfiatalabb a csapat életében így nyilvánvaló, hogy az ő korszakában rengeteg új fiatal lányrajongót szerzett a csapat. Megcsinálta amit kellett, jó csapatjátékosnak bizonyult. Sajnos a zenekarokra amiben játszott nem emlékszem. Ma is aktív zenész, hála azért amit a zenekarért tett.

 

Fater

Somogyi Győző. Ő volt a zenekar legidősebb tagja, ami sosem volt hátrányára, hiszen rengeteg rutinja és az életben szerzett tapasztalatai csak előre vitték a szekerünket. Először 1997 ben került hozzánk és két évig nyomta a rockn'rollt. Vele születtek első fesztiválgyőzelmeink, az első demo, majd a lemez is egy későbbi korszakban. Egy kis kihagyással 2002-től 2007-ig ismét tevékeny tagja volt a Cs.Í.T.-nek. Rengeteget koncerteztünk együtt, számlálhatatlan siker jelezte ezt az időszakot. A közönség szerette a játékát, azt a megfontolt (talán Garry More, vagy Santana jut róla az eszembe, bár egyszer Richie Blackmoor-ra is hasonlította egy "beavatott") gitárjátékot. Sokat beszélgettünk, néha csak úgy civilben. Az első lemez elkészítésében nagy szerepet játszott. Előző zenekarai: Piros Gőzmozdony, 5-let.

 

Zsibi

Zsiborás György szólógitáros. A mai napig állítom (bármi is történt köztünk), hogy ő Magyarország egyik legjobb gitárosa. De lássuk az ő történetét! Alapító tagként sokat tett a zenekar felépítésében, s az első két évben része volt mindennek. Ezután kisebb szünet következett, majd 1998-tól 2002-ig ismét tagja volt a zenekarnak. Jászberényben ő is ott volt egyszer, hogy győzelemre vigye a zászlónkat. 2002-ben ismét eltávozott, hogy 2007-ben ismét beléphessen közénk. 2007-től 2008 nyaráig fantasztikus koncerteket játszottunk együtt. Az ő nevéhez fűződik a 2007-ben megjelent második demonk, ami már az új stílus jegyeit hordta magán. Mindenben egyetértettünk mindig és soha nem értettünk egyet semmiben. Tudom ez egy képtelen mondatnak tűnik, mégis szóról-szóra igaz. A világot teljesen más szemszögből láttuk. Ő nagy gitáros, de nem értette meg hogy ez a történet egy csapat története és nem egyéni mutatvány. Mindent megtett a színpadon és a próbateremben, de mégsem volt igazi csapatjátékos. Folytonos vitái a tagokkal belső széthúzást keltett és ezzel a hangulat is csak romlott a csapatban. Sajnálom, hogy nem velünk játszik, de a zenekar nem tud eltartani sztárokat, így 2008 nyarán ismét eltávozott a Cs.Í.T.-ből. Azt mondják "soha ne mond azt hogy soha!" és ebben van is valami, mégis kimondatlanul is azt gondolom, ő már nem fog ebben a zenekarban játszani, hiszen esélye volt a bizonyításra és ezzel ő nem élt úgy ahogyan ezt rajta kívül öt ember is elvárta tőle. Sok sikert kívánok neki a további zenész munkájához! Előző zenekara: Diamond. Jelenlegi formáció amiben játszik: Rocktorock.

 

Fidós

Friskó Péter baszusgitáros és ügyeletes hangulatfelelős. A Kacsa távozása után a Kumbával megoldottnak tűnt a "bőgős" probléma, ám amikor 2007-ben ő is távozott igen nagy dilemma elé állítottuk magunkat. A Zsibi fedezte fel nekünk az addig csak a stúdióból ismert arcot. Nehéz volt rászedni, hogy közénk álljon. Eleinte nem is akart hallani az állandó tagságról, inkább csak beugróként akart részt venni a csapat munkájában, de fél év közös munka után belejentette hogy igazi tag akar lenni a zenekarban. Az lett. 2007 óta ismét egy olyan basszusgitárosa van a zenekarnak aki nem csak ott van, hanem alakítja is a munkáinkat. Igazi csapatjátékos, akire bármikor számíthat az ember és nem külömben kurva jó basszusgitáros. A bőgőzésen kívül énekel, vokálozik és mint frontember is kiveszi a részét a koncertekből. Az ő hangosítását béreljük évek óta, ami egy biztosíték arra, hogy a zenekar mindenhol kiváló minőségben tud megszólalni. A stúdiójában rögzítettük a 2007-ben elkészült második demonkat. Munkájával nagyban hozzájárul a zenekar sikereihez. Igazi jóbarát és egy hatalmas nagy mókamester.

 

Doki

Szabados Gábor a becsületes neve, de ezen szerintem kevesebben ismerik. Ő is abban az időszakban került hozzánk, amikor a Fidós és őt is a Zsibi találta a zenekarnak. A Puckás és a Luigi után nehéz volt olyan embert találni, aki megfelel az akkorra már igen magasra rakott mércének, de hát ő ilyen. Hamar, szinte egy-két próbán bizonyította,hogy ő a mi emberünk.Nála is eleinte olyan gondolatom volt, hogyy csak kiegészítő zenekarnak tekint minket, de aztán ez hamar megváltozott és egy-két hét után már biztosan éreztem, hogy ő a Cs.Í.T. dobosa.Jó vele dolgozni, odafigyel a többiekre és kikéri a véleményét a zenekar tagjainak.Nagyon jó dobos, azt hiszem ő is ott van abban a "krémben" ahová a Zsibit is soroltam.Kevés ilyen található kis hazánkban úgy hiszem. 2007 óta van a csapatban, szintén része a stílusváltást elindító második demonak.Rengeteg jó bulin vagyunk már túl és azt látom amit a jelenlegi tagoknál mindenkin, hogy minden együtt töltött percét élvezi a zenélésünknek.Büszke vagyok rá hogy olyan emberekkel is zenél együtt, mint Demjén Ferenc.

Előző zenekarait nem ismertem, de jelenleg még a Rocktorock formációban tudom hogy dobol.

 

Gipsy

Murka Gyula szólógitáros. 2008-ban a Zsibi távozásakor került a csapatba. Nem kis feladatot oldott meg sikeresen amikor 24 óra alatt lehetővé tette, hogy a Rockmaratonon fel tudjunk lépni. Ezer éve ismerem. Azok közé a komlói zenészek közé tartozik akikre fiatal koromban felnéztem. Az elmúlt időkben úgy hozta jósorsom, hogy a Nomád nevű zenekarában énekelhettem, s teszem ezt a mai napig. Nagyon jó gitáros, zsigereiben van minden amit tudni kell erről a hangszerről. Emberként a legnagyobbak közé tartozik, örülök hogy a barátomnak tekinthetem. Ő az aki az utolsó falatot is megossza a másikkal, aki soha nem mond nemet ha zenéről van szó. Jó hogy a csapatban tudhatjuk, remélem még sokáig!

Előző zenekarai. Hangár, 5-let, Gipsy Boogy Band, Nomád.

 

Ancsa

Kiss Anikó,hegedűs énekes vokalista. 2003-ban került hozzánk "csak úgy játszanék a hegedűn a próbaterem folyosóján" jelszóval, aztán ittmaradt. Hegedű játékával és énekével egy új hangot adott a zenekarnak, ami ritka ebben az országban. Voltak nehéz időszakok a csapat életében, amikor személyeskedések áldozatává vált majdnem, de köszönhetően a közönség szeretetének és a józan ész felülkerekedésének, maradt.

Igazi brusztolós rocklány, aki velünk gyűrődik a sikerért és velünk örül minden egyes tapsnak. A 2007-ben megjelent második demonkon volt először lehetősége igazán megmutatni tehetségét, amivel élt is. Innen kezdve a stílus váltásunk fontos befolyásoló tényezőjévé vált a játéka. Szépen énekel és a vokálokban is tökéleteset nyújt. Nagyon jó barát, több a zenekaron kívüli projectben is részt veszünk együtt. Előző zenekarairól nem tudok, jelenleg a Zengő vonósnégyesben játszik még.

 

Steve

Borbás István, fodrász. Így szoktam koncerteken bemutatni. Hát igen, ő az aki az első pillanattól kezdve mellettem áll és tolja a banda szekerét. Volt olyan időszak amikor azt mondtam abba hagyom végleg és akkor ő jött és azt mondta dehogy hagyod. Részt vett ő velem mindenben, jóban és rosszban egyaránt. Zenéket ír, néha szöveget is (hála Istennek ezt ritkábban) és csinál mindent ami a zenekar életéhez nélkülözhetetlen. Ő köti le a a buliaink nagy részét (jóval ügyesebben mint én), fuvart szervez, néha plakátot ragaszt, szóval mindent. Nagyon nagy zenésznek tartom. Szerintem kevés ilyen billentyűs van ebben az országban mint ő.A z is hozzátartozik az igazsághoz, hogy igen szétszórt és ha valamit nem akar, azt nehéz rákényszeríteni. A kezdetek óta lapokra illetve füzetbe (amiből azután kitépi a lapokat) írja a dalok kottáit, amit minden próbára és koncertre ki is tesz magának. Ezeket rend szerint vagy a szél fújja le, vagy ő löki le, de nem gond, hiszen fejből játszik mindent, ezek csak arra kellenek, hogy engem dühítsen velük. Nagyon jó barát, akire mindig számíthatok. Előző zenekarai: Candy, Szobaszervíz, Morphis

 

Füles

Papp Attila ének. Ez vagyok én. Magamról már írtam a könyv első fejezeteiben, így most csak a fontosabb zenekari dolgokat írom le. Alapító tagja és vezetője vagyok a Cs.Í.T-nek. A zenekarban mint vezető, mindenre figyelek, próbálom a nagy közös cél felé terelgetni a csapatot kisebb-nagyobb sikerekkel. A zenekar dalainak szövegeit kilencven százalékban én írtam. Nem tartom magam rossz énekesnek, (igaz jónak sem). Előző zenekaraim: Elemi Csapás (punk), Heros, Angel, Cromwel, Etikett, Szobaszervíz. Részt veszek a Nomád zenekarban mint énekes.

Hát így néz ki a lista, remélem senkit nem bántottam meg a leírtakkal.

 

Füles

2009. március 26.

 

 

Tizedik fejezet

 

"Amikor vége az utolsó dalnak is ..."

(Korál : Maradj velem)

 

Igen tudom. Egyszer minden véget ér, mert ilyen ez a világ. Megszületünk, mint az égen a csillagok és egy röpke pillanatig élünk, majd távozunk úgy ahogy jöttünk; a semmiből a feledés mély homályába. Súlyos és mély, fájó mondatok, amikkel nem tudok mit kezdeni. Sokszor teszem fel magamnak ugyanazt a kérdést: Miért? Mire való szenvedni, küzdeni, ha egyszer úgyis véget ér? Ki találta ki ezt a játékot és neki mi ebben a jó? Miért vagyunk? Soha nem kaptunk sem én sem te erre választ. Mégis újra és újra feltesszük, talán már nem is várva, csak úgy önmagunknak.

Élünk és ennél fontosabb nincs is most számunkra, s ha már így adatott megpróbálunk alkalmazkodni az álmainkhoz. Van ki űrhajós lesz, van ki csak mozdonyvezető akar lenni. Van ki hajtja a pénzt, s van kinek elég a boldogság. Van aki hétvégén túrja a földet és délben megissza a maga sörét, majd rámászik az asszonyára és felejthető orgazmust hajt ki belőle, de boldog, és ez a lényeg. Van akinek nem kell a boldogsághoz még ennyi sem. Elég egy jó szó a szomszédtól, vagy egy tál meleg étel és van ki beéri azzal, hogy ne rúgjanak belé. Ez is egyfajta boldogság.

És én? Én hol találom a boldogságot, kérdezem magamtól egyszer most már tényleg őszintén. Jöhetne a válasz többféle megfogalmazásban, tele pátosszal színezéssel, de minek? Miért hazudjak, hiszen annyit hazudtam az életemben, hogy azokkal megtelne a Duna. Őszintén kérdezem magamtól és őszinte választ is várok, legalább magam ne áltassam.

Nekem a boldogság a családom elsősorban. A feleségem, a gyerekeim, az unokáim, a testvéreim, a barátaim szeretete tesz boldoggá. Jó, hogy magam mellett tudhatom őket ha baj van és ott vannak amikor a sikereimnek örülhetek. Annál nincs nagyobb öröm, mint az örömöt megosztani azokkal akiket szeretek.

És van még valami ami elengedhetetlen a boldogságomhoz, ez a zene. Ha szomorú vagyok megvigasztal, ha vidám velem mosolyog, mindig ott van az életemben. Ha elvennék tőlem, meghalnék tudom. Boldog vagyok, hogy nem csak hallgatója, de életre kelthetője is lehetek ennek a csodának. Amikor megszületik egy-egy dalunk úgy féltem mint egy csecsemőt. Sokáig babusgatom, alakítgatom és félve mutatom meg a "gyermekem" másoknak. Aztán ahogy érik úgy leszek rá egyre büszkébb. Ez is az én boldogságom egyik része, de tudom egyszer eljön az a pillanat amikor már nem leszek képes úgy megszólaltatni a dalokat mint most, és vérző szívvel de abba kell hagynom.

Az lesz azt hiszem a halálom, amibe bele fogok betegedni és elmúlni a dalaimmal együtt. Csak ócska vigasz, hogy megmarad lemezen, filmeken... én azt már nem élvezem akkor. Nekem a most öröme mindennél fontosabb. Amikor a színpadon állva éneklem az utolsó dalok valamelyikét, mindig erre gondolok. Jó, hogy adhattam a közönségnek a boldogságból és jó hogy ezért szeretettel fizettek mindig. Volt rengeteg buli, koncert, fellépés. Amikor öt embernek játszottunk sem voltam elkeseredve, ha a szemükbe az öröm csillogását csenhettem és ha négyezer ember velem együtt énekelte valamelyik dalunkat ugyan ezt éreztem.

A zene olyan mint a kábítószer. Ha egyszer ráérzel az ízére, a vele együtt járó örömre, örök rabjává válsz. Én emlékszem az első színpadra lépésemre, amikor a fények mintha a menyországból hulltak volna rám, csak engem világítottak meg, elcsendesült minden és egy szál gitár hangjai mellet énekelni kezdtem... Nagyon féltem, folyt rólam a víz és amikor véget ért a dal, a közönség tapsolni kezdett, egyre hangosabban. Aki nem állt soha életében színpadra, nem tudja ezt az érzést még elképzelni sem. Hosszú, nagyon hosszú évek után ugyanúgy izgulok mint akkor, pedig tudom hogy készültem becsülettel. A kérdés ugyanúgy ott van bennem, vajon tudok-e annyit adni, amennyit elvárnak tőlem? Elég vagyok-e még és elhiszik-e, hogy én nem csak a torkom használom a dalok megszólaltatásához? Tudják-e hogy minden hangban ott van a szívem és benne vagyok minden dalban én, a szilvási srác? Érzik-e vajon, hogy mennyire szeretem őket akik eljöttek meghallgatni minket? Sejtik-e hogy a szívemre szeretném ölelni őket a szeretetükért? Talán igen, néha úgy hiszem a közönség mindent ért és el is várja tőlem hogy meghaljak érte. És én megteszem, mert úgy halhatok meg hogy boldog vagyok!

Köszönöm mindenkinek, akik szeretnek és elfogadják a szeretetünket, mert a mi történetünk nem más, mint egy csipetnyi boldogság melyet adunk és veszünk minden koncerten!

 

Füles

2009. május 11

 

 

Tizenegyedik fejezet

 

"Gyakran indultam szorongással telve, mint aki vissza se tér..."

(Edda művek)

 

Hát igen! Még az elején írtam, hogy ajánlom ezt a könyvet azoknak akik most törik a fejüket abban hogy nekikezdjenek ennek a koszos és csillogó, keserű és édes, fájdalmasan a lélekbemaró és puhán simogató játékba, amit csak úgy hívunk: zenélés. Talán sok szépet leírtam és talán voltak intő szavak is, ki-ki a maga elképzelése alapján válogathat melyik tetszik jobban. Most mégis a durvaságát írom le, mert azt akarom hogy soha senki ne jusson el abba a mélységbe ahová a sikerből zuhanhat az aki egyszer megízleli ennek a játéknak a csodálatos ízét.

Már kb. huszonöt éve aktívan nyomom a rockzenét. Megtanultam becsülni a kicsi jót is és szeretni a sikert, akármekkora is legyen. Tele vagyok emberi hibákkal, hiszen nem vagyok különb azoknál akik eljönnek a buliainkra. Érzem ha könnyen jön a sikerm, és azt is ha keservesen kell megfizetnünk minden összeütött tenyér hangjáért. Amikor elkezdtem, azt gondoltam ez egy jó hobby és ha majd megunom, mint a kisgyermek a lendkerekes autót, bevághatom a sarokba. Nem így történt. Ha egyszer megérzed a siker csodálatos ízét, rabjává válsz és nem akarsz szabadulni tőle többé sohasem. És a siker sikerre szomjazik, egyre többet akar és elkezdi felzabálni a tested és a lelked. Észre sem veszed és egyre többet dolgozol érte, egyre több pénzt költesz rá. A siker olyan mint egy rossz kurva, csak viszi a pénzt, s vele a lelked minden egyes alkalommal. Már nem csodálkozom, hogy annyi rockzenész lett alkoholista vagy drogfüggő. Nem bírták a tempót és kellett, hogy valami hajtsa őket tovább, akár felfelé vigyen is az az út, akár a pokolba. Ma huszonöt év zenélés után széthullott családdal a hátam mögött itt állok és nem jutottam el oda ahová vágytam. Feláldoztam mindent, hogy megvalósítsam az álmom és a menyország helyett a pokol lett a végállomás. Kudarc, kudarc után. Amikor elindul a szekér új reményeket táplálva ismét a lelkem dobom a lovak elé szénának, de az első jó kör után mindig valami utamat állja és vagy tengelytörés a vége vagy egy szakadék aminek az alján a teljes megsemmisülés vár. Jobb esetben az ember a diliházban köt ki és ha onnan kijön sajnálkozó, talán meg-megértő barátok fogadják akik a megszokott "ugye mi megmondtuk hogy lassíts, mert ez lesz avége" szöveggel próbálnak mérsékletre nevelni. De ezt nem lehet félgőzzel, mérsékelten csinálni! Ebbe vagy beledöglesz, vagy eléred az álmaid. Igaz akkor is bele fogsz pusztulni, csak az a kérdés mi jön előbb, a gyönyör vagy a pokol? Ez az ördög játéka és mi zenészek csak hangok vagyunk az ördög hangszerén. Mégis vállaljuk, mert vágyunk rá, hogy boldogok lehessünk egy-egy pillanatra. Nincs a világon olyan ember aki ne szeretne boldog lenni, miért pont mi lógnánk ki ebből a sorból? Most itt vagyok egy sikeres zenekar élén, tizenötéves banda múlttal és azt érzem még el sem indultunk. A rajtvonalnál erőlködünk és már lehet hogy többször be is szartunk az erőlködéstől, de csak ennyi. Mímelt siker édes mámorában fetrengünk és tátott szájjal várjuk a sültgalambot ami baszik a szánkba repülni. Te aki olvasod most a soraimat jegyezd meg jól a következő mondatom, mert ez a kulcsa az egésznek. SOHA SENKI NEM FOG ANNYIT TENNI A SIKEREDÉRT MINT TE, EZÉRT JÓL VÁLASZD MEG A PARTNEREID! Nincs az a zenekar ahol mindig mindenki érti a célt és ismeri az ahoz vezető utat, s ha mégis valami csoda folytán e kettő összejönne, akkor tudnod kell hogy nem fognak a te két szép szemedért feláldozni bármit is, hogy részesei lehessenek a közös sikernek. A zenekarosdi egy olyan játék mint egy hajó, annyi különbséggel, hogy mindig vannak rajta utasok akik csak élvezni akarják az utazást és te helyettük is lapátolni fogsz hogy ez a hajó szelhesse a hullámokat. Kurva nehéz és elkeserítő nap mint nap meggyőznöd a társaidat arról hogy bár iránytű nincs, de jó felé haladunk és ha mindenki dolgozik, előbb vagy utóbb célba érünk.

Nem beszéltem még a külső tényezőkről, pedig azok pont olyan fontosak, mint az előbb említettek. Ma az ország könnyűzenei életének az a szelete amit mi élő rockzenélésnek hívunk, a következőképp néz ki.

Vannak a vidéki tehetséges kis bandák, akik már felvállalva önmagukat előmerészkednek apuci garázsából és itt-ott megjelennek megmutatni önmagukat. Nekik a háttérből hiányzó milliomos apuci-anyuci nélkül keserves sorsot ád az ég. Egy ideig együttmaradnak a csajok és a haverok szórakoztatására, majd a lendület elfogyásával párhuzamosan a banda is elfogy. Vannak, akik túlélik és újra próbálkoznak. Két három bandát megcsinálva, kellő hangszeres tudással és persze hangszerrel nekiindulhatnak a nagy rockbusinnesnek. Eleinte maguk szervezik kis buliaikat, majd rálelnek a nagy megfejtőre, akit nevezzünk csak koncertszervezőnek.

Itt adódnak az első alkalmak, hogy a banda kimozdulhasson a megszokott otthoni környezetből és megmutathassa magát idegen tájakon is. Egyre több buli, de lóvé az nincs, mert hát bemutatkozni pénzért illetlenség volna a koncertszervező szerint. Gázsi majd legközelebb, ha a banda visszajön. Soha többé nem megy vissza, mert akkor kiderülne, hogy a megfejtő nem tudja eladni a csapatot.

Jön a következő kiugrási lehetőség, irány a tehetségkutató fesztiválok nagy lehetősége. Ha a csapat jó, a tisztelt zsűri meghozza a döntést, hogy győztesnek hirdeti ki. Itt azonban meg is állnék, mert ezek a fesztiválok (tisztelet a kivételnek) előre lezsírozott koreográfia szerint zajlanak. Ha egy lemezkiadó cég csinálja, ott csak az álltaluk favorizált, éppen a következő lemezén dolgozó bandának kell nyernie, így meg van a hiányzó ötven óra stúdió idő, mint főnyeremény. Aztán vannak másféle összefonódások, szakmai, anyagi, stb.

Mindegy, most a jó példáról beszélünk ahol nyer a legjobb zenekar, átveszi a díjat és... és ...és ?

És nem történik semmi. Holnapután megjelenik egy rövid cikk valamelyik helyi lapban róluk, ha szerencsések (és van bőr a képükön hozzá, hogy megírják magukról és elküldjék) akkor egy zenei magazinban is és itt kifújt a történet. Jó esetben összekalapolnak egy lemezre valót, amit valamelyik haver olcsón összekever és elindulnak az országban szerencsét próbálni. Ha jól nyomják akár húsz évig is csinálhatják, de nem lesz belőlük semmi. Miért? Elmondom.

Ma Magyarországon "Sztár" zenekar kétféleképp születhet. Az első a mindennap a televíziókból folyó nyáltörténet, a médiacsinálhülyétagyerekből zenekar, a második pedig a rock nagy klasszikusai, a poraikból újra és újra feltámadni kész múmiák tömege, élükön a hetvenes, nyolcvanas évek akkoriban valóban nagy sztárjaival. Csak megjegyezném valószínű hogy a többemeletes, saját stúdióval, fürdőmedencével felszerelt házaikban élő bácsik és nénik rászorulnak arra a pár millióra amit még összehakniznak, mert ugye playbackosan megy már csak nekik a rock, mert a tehetség és a hang elfolyt a whiskyvel. Ők képesek megfizetni a médiákat hogy újra kifényezzék a már rég megkopott hírnevüket. És mit csinál a jó magyar ember? Elmegy a megakoncertre hogy újra hallhassa a "csodát" (igaz lemezről). A kis csóri vidéki gyerekek meg elmennek szépen szállítási költségért, meg némi kajáért-piáért, hogy vidéken is legyen élő zene. Na ők nem fognak ott játszani ahol a "nagyok". Még jó hogy csóró az ország és az önkormányzatok nem tudják megfizetni a sztárgázsiért harminc percet végigtátogó "isteneket" így azért csak csurran-cseppen valami az igazi élő zenét játszó kis bandáknak.

Hát így van ez kérem. Nem rég jöttem ki a diliházból, egy öngyilkossági kísérlet után, miután az életem szétesett. Valami lehet abban hogy normális ember ezt nem vállalja. Szerintetek most mit csinálok? Igen, rakom össze a programot a következő bulira, aztán majd meglátjuk, lesz ami lesz.

Lóri mondta: "A rock örök és elpusztíthatatlan". Igaza volt, én még azzal egészíteném ki, hogy az igazi rocker olyan mint maga a rock, kőkemény és elpusztíthatatlan.

 

Füles

2009. október 10.

 

 

Tizenkettedik fejezet

 

"Egyszer volt, hol nem volt, még a külvárosi tengeren is túl.

Volt egyszer egy farkaskölyök, hallgasd meg történetét!"

/Beatrice - Nagyvárosi Farkas/

 

 

Hol volt hol nem volt, az óperenciás tengeren is túl, túl a szalonsörös üveg hegyeken ott a hol a kurta farkú malac kúr, na ott élt hat farkaskölyök és ugyanott tengette életét Öregnéne kis "k" őzikéje. Öregnénéről és arról a kis szajháról most nem annyira szeretnék írni, hiszen a mese végére úgyis főszereplővé válnak (annál a résznél ahol mindenki derül...), inkább a farkaskölykök szívhez szóló, szemeitekbe könnyeket csalogató igaz történetét vázolnám fel csak úgy képletesen, mintha nem is ismertem volna mindegyiküket, pedig de, vagy mégsem. Olyan jóravaló, tök normális farkaskölykök voltak, amilyenek minden rendes alomban megtalálhatóak a rengeteg közepén. Persze ők nem egy alomból születtek, hiszen volt közöttük idősebb és fiatalabb egyaránt, sőt a hatból öt hím és egy nőstényfarkas volt. Nagyon szépen éldegéltek a vadonban, mindig együtt játszottak és soha egyetlen vakkantás nem zavarta meg ezt az idilli együttlétet. Hétvégenként együtt tutúlták a holdat az egész erdő legnagyobb megelégedésére. Sokszor az erdei tisztáson több száz társuk várta hogy rázendítsenek az ismerős hangokra. Voltak, kik irigyen nézték őket és voltak akik a falkához csatlakozva élvezték az éjjeli szerenádok minden pillanatát. Népszerűek lettek hamarosan az egész hétmérföldes pagonyban, olyannyira hogy (Micimackó és Zsebibaba közreműködésével) még más tájakra is meghítták őket tutúlni. Szóval ment az erdei businnes rendesen. Amikor idejük engedte, hét közben is összejöttek, hogy a tutúlásból mindig újakat tanuljanak. Történt egyszer hogy egy ilyen közös örömszerzés során a hím kölykök egyike közelebb került a nőstény kölyökhöz és azt régi jó farkas szokás szerint elkezdte bolhászni. Nem zavart ez senkit sem, hiszen tudjuk jól ki farkassal fekszik az előbb utóbb bolhával ébred ugye... Teltek múltak a napok, télre tavasz jött, majd tavaszra nyár azután megint tél.

Mi van? Igen tél, igen! Abban az évben nem volt ősz mert október 18-án még huszonöt fok volt, de huszadikán már ki sem merték dugni pici fekete orrukat a kölykök az odúból, akkora hó esett.

Szóval összemelegedett a két kölyök és nagyon szerették egymást. A falka legundokabb tagja, akit ők a vezetőjüknek választottak, egy napon eléjük állt és azt mondta: Figyeljetek rám, nem lesz ennek jó vége. Most boldogok vagytok, most minden hepi, de mi lesz ha egyszer megunjátok egymás szagát, azt odaszartok az odú elé. Nem marad együtt a falka és mi védtelenek leszünk a többi acsarkodó állattal szemben. Óh, dehogy ez nem így lesz , hiszen mi annyira szeretjük egymást hogy az csak na, meg még jó hogy és aztán, mondták. Jól van, így az undok vezetőjük, de aztán később nehogy sírás legyen a vége, és ezzel le is zárta ezt a témát.

A többi kölyök is kicsit félve nézte ezt a fura kialakuló románcot, de úgy gondolták, ha a közös hétvégi tutúlások rovására nem megy akkor közük nem lehet a dologhoz. Így teltek el hosszú hónapok és úgy látszott a Gyurcsányon kívül tényleg nem hazudik senki. Már-már közös kis alomról álmodtak a szerelmesek, de egy nap valami történt. Hogy most az alma piros fele volt-e a hibás, vagy az hogy kiderült a hím farkaskölyökről hogy nem hajlandó a kakaós rizst spenóttal enni, ezt már soha nem fogjuk megtudni.

A lényeg, hogy egyik napról a másikra véget ért a szerelem és a szürke hétköznapok, ott folytatták éveket felzabáló tevékenységüket ahol abbahagyták előtte. Az alomban nagy volt a riadalom, de a két kölyök megnyugtatott mindenkit, hogy semmi sem történt, csak annyi hogy ezentúl nem egy, hanem két különálló bokrot használnak majd akkor, amikor Győzike showműsoráról alkotnak véleményt. S valóban a tutúlások is folytatódtak és úgy látszott semmi nem álhat a siker útjába.

Megyegetett a szekér a farkaskölyköknek. Néha annyira megszaladt, hogy húst ettek hétvégén, mindenki boldog volt ahogy az ilyenkor illik is lenni. Senki sem sejthette hogy a kék égen megjelenő bárányfelhők már egy nagy vihar előjelei. Történt egy nap, hogy előző hímfarkasunk ismét szerelembe esett, de most nem az alomból választott magának párt, de még csak nem is a fajtájából, hanem egy egészen más körökben már jól ismert hétpróbás némber keltette fel a figyelmét. Mint mondtam volt, ez nem farkas hanem annál is rosszabb (farkatlan) volt. Ő volt a megtestesült gonosz, akiről dédanyáink is csak világos nappal mertek mesélni, mert olyan félelmetes volt. Igen! Ő volt öreg néne Őzikéje. Róla a szakirodalom csupa jókat ír, de ez csak azért van mert Öreg Néne megvette az egész Alexandra könyvkiadót és a maga szájíze szerint tálalta pici de undok lányát a nagyvilág felé. Mi azonban biztos forrásokból (volt "üzleti partnerei") ismerjük már a történetét.

Bizonyos Scaly és Murder (megbízható ügynökeink) szerint semmi sem látszik annak ami és főleg hogy az igazságért még két utcán át kell mennünk csúcsforgalomban, mivel az odaát van. Szóval engem a mese íróját és titeket kedves olvasóim nem lehet csak úgy becserkészni mint a Bruce Willist az utolsó cserkészben, mert nem estünk mi a tejünk trágyába, vagy mi?

Szóval a kis (jó-jó, nevezzük ezentúl csak őzikének, bár ez így nagyon hazudósan hangzik) egy nap megjelent a mi kis farkasunk körül és csapni kezdte neki a szelet. Hogy mit ígért, mit adott, nem tudjuk, de hogy amikor majd távozni fog mit visz el, azzal tisztában vagyunk. A mi kis farkasunk őrülten beleszeretett a sátán teremtményébe és nem vette észre hogy láncait maga vásárolta és tette a saját nyakába, jó szorosra húzva hogy abból egykönnyen szabadulni ne tudjon. Őzike eközben meglátogatta többször a farkaskölykök odúját és szép szavakkal megpróbálta őket is a saját akarata alá vonni. Persze ez nem sikerült neki, pedig megpróbált mindent. Barátságot kötött a falka legundokabb tagjának (akit vezetőjüknek választottak, tudod???) párjával, hátha a kettejük szövetsége majd sikerre viszi ördögien pokoli tervét.

Hogy mi volt a terv? Kíváncsiak vagytok mi? No majd kicsit később ezt is megtudjátok, de előbb nézzük mi is történt a falkával ezalatt! A farkaskölykök sikert-sikerre halmoztak és már-már azon kezdhettek el gondolkodni, hogy a tutúlásból is megélhetnének. Bevonták Schrek-et és társát Fiónát is, hogy segítsenek eladni a tutúlást, mint piacképes terméket. Ők boldogan vállalták és vetették bele magukat azonnal az ogrekat nem kímélő munkába. Meg is lett az eredménye, hiszen idegen tájakon tutúlt a farkas csapat és bizony már mindenki saját bolhanyakörvel büszkélkedhetett. Egy ilyen idegenbeni tutúlásra ment a falka egyszer amikor arra lettek figyelmesek a hím farkaskölykök, hogy pici nőstény társuk sír. Nagy volt a riadalom közöttük, hiszen úgy éltek ők mint igazi jó testvérek és nekik ugyanúgy fájt társuk fájdalma mintha az övék lett volna. Amikor megkérdezték kicsi társukat, miért itatja az egereket, ő így válaszolt.

A postagalamb azt hozta sms-ben, hogy amikor őzike megkérdezte varázstükrét, hogy "Tükröm-tükröm, mondd meg nékem, ki a legszebb a vidéken?", a tükör így válaszolt. Rohaggyá meg őzike, ilyen fejjel világos nappal ki ne menj az erdőbe, mert a rókák ijedtükben saját kölkeiket marják meg, de még a moha is elkotródik a fák északi oldaláról ha te onnan közelítesz felé! Hát hogy nézel ki vazeee? Mi a lóf*( a meseíró moderálta a szöveget)asznak neked tükör? Hát én szégyenlem magam amikor belémnézel!

És ekkor őzike igen nagy haragra (mivel másra akkor nem tudott) gerjedt és megbízta az sms-t hogy pusztítsa el a kis farkaslányt és hozza el neki a szívét pörköltnek. Hát ezért fakadt sírva a pici farkaslány. Igen szomorú lett a falka, se füle se farka, oda megyünk lakni... ja? (Ez egy másik mese, bocsika!) és összedugták amijük van (itt szeretném megjegyezni hogy a farkaskölykök teljesen egészséges heteroszexuális partnerkapcsolatban éltek és eszükbe sem jutott a Pistikéék pártja álltal szervezett másként gondolkodók igen túlfűtött fesztiválán fellépni) és eldöntötték, hogy szólnak szerelmes társuknak, hogy tegye meg az ilyenkor illő lépéseket őzike felé, mielőtt ők tennék meg, mert akkor valószínű hogy ott csúnyán is fognak vele beszélni.

A mi szerelmes farkaskölykünk ígéretet tett, majd tizenkilencre lapot húzott (nem kellett volna, mert a piros hetes ebben az esetben soknak bizonyult). Sajnos azonban őzike nem hagyott fel a kis farkaslány zaklatásával, sőt olyan is történt, hogy húúú ha meg basszus ezt nem gondoltam volna. Így múltak a napok és hetek és már megint ősz lett a százéves pagonyban. A fák mintha csak érezték volna, hogy utoljára ünnepelnek együtt a kölykök, felvették legdíszesebb ruháikat, a napsugarak még októberben is melengették a kölykök szíveit, hátha visszafordul minden. Sajnos azonban nem így történt. Egy napon a legundokabb farkas megbetegedett és úgy látszott meg is döglik.

Mint kiderült összeszűrte Fiónával a levet és ez a számára is új helyzet padlóra küldte. Aggódtak is ordas testvérei, még Bagolynál is meglátogatták szegény párát, de hát nem lehetett tudni lesz-e belőle még egyszer farkas, összeültek hogy eldöntsék a jövő dolgait. Ugyan nem volt ott mindenki, de a szónok a mi őzikébe szerelmes farkasunk előadta hogyan is kellene tovább menni. Mint mondta, éhesen nem mehetünk tovább ezért faljuk fel a farkaslányt, így két legyet ütünk egyrakásra, vagy mi.

Egy, először is jól lakunk. Kettő, csipkebokor vessző. Hát bizony ez utóbbi nagyon komoly érvnek bizonyult, de mivel a legundokabb farkas (akit ők vezetőjüknek választottak) nem döglött meg, úgy gondolták hogy sok lúd diszkót főz alapon beadják a következő mesét neki. Figyelj te legundokabb farkas (akit ők vezetőjüknek választottak), sokan vagyunk a falkában, meg aztán nem is illik a műsorba a lányfarkas tutulása, együk meg! A legundokabb farkas (akit ők...) igen gondolkodóba esett, meg is ütötte a hátsó lábát.

Arra gondolt hogy tán a koncon osztozkodás megszorító intézkedéseit gondolják ezek? Á nem hiszem gondolta, majd kipattant az isteni szikra abból az addig sem visszafogottan kicsi fejéből. Tudom honnan fúj a szél, mondta. A háttérben őzike bosszúját vélem felfedezni, mert nem sikerült aljas ármánykodása a kis farkaslány ellen. És ekkor azt mondta társainak: Figyeljetek rám! Győzzetek meg engem az igazatokról és akkor nektek adom lányom hamupi... kezét és a fele királyságom, ha megtalálom hogy hova a pi..aba raktam le már megint. Ekkor mindenki szóra emelte száját és elhangzott sok okos beszéd, de az hogy a kis farkaslányt meg kéne enni, az nem. Sajnos a mi őzikébe szerelmes farkasunk miközben a többiek rágyújtottak egy régi dalra felhívta őzikét, hogy ez történt, most mi legyen. Ekkor őzike hatalmas haragra gerjedt és azonnal hazarendelte a farkskölyköt, majd egész este kukoricára térdepeltette, mert nem tudta a varázslatot véghez vinni. A többiek még beszélgettek kicsit, majd hazamentek, ki-ki a saját odújába. Másnap a legundokabb farkas (akit... jól van na!) szóval ő meglátogatta szerelmes testvérét és megkérdezte mi a baj, mit nem mondott el előtte való este. Ekkor kisfarkasunk elmondta, hogy a százéves pagony túl kicsi ahhoz, hogy meg tudjon élni a szépítő iparból, ezért azon gondolkodik hogy elhagyja a falkát és elmegy szerencsre próbálni. A legundokabb farkas megértette a problémát és szívére ölelve legrégibb falkatársát azt mondta: "Tesóm ha nincs hús, de még csak csont sem amivel éhségedet csillapíthatnád, akkor menj és én megértelek! "

Hosszú napok, hetek múltak el. Az erdőben vörös és okker sárga takarót terített a vadak alá az ősz. Olyan volt, mintha egy pillanatra megállt volna az idő. A farkas falka újabb tutúlásra készült, sajnos azonban szerelmes kölykünk nem ért rá egy hétközbeni összetutúlásra. Egynap aztán megcsörrent a legundokabb farkas pici madárháza (amin a hangokkal üzennek egymásnak a farkasok). A túlsó madárházba a szerelmes farkas tömködte hangjait. Ezt mondta: Figyelj legundokabb Farkas (...) én nem akarok veletek így tovább tutúni. Vagy megesszük a farkaslányt, vagy én nem megyek többet veletek. Ekkor az a farkas akit ők vezetőjüknek választottak így felelt: Figyelj rám kis farkas! Amíg én ebben a falkában tutúlok, a farkaslány élni fog és velem tutúl, ha el akarsz menni hát menj, nem tarthatlak vissza! Akkor hát Isten veletek, mondta a kisfarkas és elnémította a madárházat.

A legundokabb farkas szeméből a legtisztább patak gyöngye gurult alá. Tudta, hogy elveszítette a falka azt a farkast aki legtöbb ideje volt vele, mégis érezte nem dönthetett másképp. Valahol legbelül érezte hogy a kisfarkas nem volt őszinte és lelkében már hallotta Öreg Néne Őzikéjének undok, halálmadár kacagását. Súlyos győzelmének örülhet a gonosz, akinek nem volt más terve csak az, hogy szétzúzza ezt a jó kis csapatot és örökös boldogtalan igába hajthassa a kisfarkas fejét.

Mintha a természet is értené a százéves pagony sóhajtását, halk eső siratja egy csodálatos történet és egy igaz barátság fájdalmas elmúlását.

Mondják, minden mesének meg van a tanulsága, vajon ennek mi lehet? Talán ez? Vigyázz hogy kit engedsz közel az alomhoz, mert lehet hogy az ki ma étellel kínál, holnap elvisz mindent!

 

Füles

2009. október 13.

 

 

Tizenharmadik fejezet

 

A Pagony nem alszik
 

Még alig ültek el a hideg téli csatározások, még itt-ott érezni lehetett a földbe ivódott vér édes illatát, de a Pagony a tavasz hívószavára újra ébredezni kezdett. Először a hóvirág és a minden évben elsőként nyíló gólyahír bújt ki a már elázott avar alól, majd megjelentek az első pici lepkék színes tavaszi pillangók, jelezve, hogy végérvényesen eltakarodott a tél. Hajnalonként még ugyan faggyal büntetett a kelő nap, de dél körül már langyos sugaraival símogatta a farkaskölykök vastag téli bundáját. Öreg néne és annak horrorisztikus őzikéje elköltözött. Ugyan vitte magával a szerelmes farkaskölyköt, de a falka túlélte ezt a megrázkódtatást. Könnyen tehették, hiszen egy távolabbi alom kölyke csatlakozott a csapathoz és tökéletesen pótolta elveszített társukat. A tavasz egyre többször csalogatta ki a farkasokat egy kis játékra és ahogyan ez várható volt nem maradhatott el a szerelem ismételt megjelenése a márciusi széllel. A falkából a tavasz újabb tagot ragadott el. Vitte a vágya más vadászterületek felé. Bár némi ijedtséget okozott újabb társuk elvesztése, de hát a farkas azért farkas, hogy erős legyen mindennel szemben. A Pagonyban már régóta lakó tapasztalt farkast kérték fel, hogy legyen társuk a vadászatokban, s mivel ő már jól ismerte a falkát, hiszen jártak már egy hordában élelmet keresni, így az könnyen beilleszkedett a csapatba. A fákon élő százéves varjak mégsem hagyták abba, továbbra is csak azt hajtogatták, kááár....

Hogy ezt miért tették, csak ők tudják, mindenesetre károgásuktól volt hangos az erdő. A csapat miután leporolta téli bundáját, megnyalogatta frissen begyógyult sebeit új vadászatra készült. A legundokabb farkas betartva téli (még a téli álom előtti) ígéretét, társával újabb vadászterületeket kutatott fel, s most arra vezette társait, ígérve hogy hamarosan mindenkinek jut bőségesen hús. De ni csak, mit hallok ismét? A varjak újra halálos dalukba kezdtek, kááááár...

Vajon mi lehet az oka? A szajkó kezdi a mesét, mert ő barátja a farkasoknak.

- Úgy hallom hogy tavasszal eltávozott társatok a ti vadászterületetekre vetette szemét.- Hadd tegye - mondta a legundokabb farkas - hiszen van itt hely mindenkinek.- De nem egyedül jön, bosszút forral.- Miért?- Savanyú a szőlő.- Mit akar? - kérdezte ismét a legundokabb farkas.- Mindent. Bosszút állni, elvenni ami a tieteké, beköltözni a tizenöt éven át szépítgetett odvaitokba, felfalni a becserkészett vadjaitokat és a pagony királlyá kikiáltani magát.- Erősek vagyunk, nekünk nem árthat.- Vigyázz legundokabb farkas, mert van ki közületek is mellette áll!- Miért?- Ezt tőle kérdezd!- Kitől?- Legundokabb, olvastad te az emberek nagy könyvét, a Bibliát?- Egyszer átrágtam magam rajta.- Emlékszel, volt benne Isten és annak fia. Ő körülvette magát tanítványokkal...- Emlékszem.- Elárulták!- Igen.- És hogyan?- Egy csókkal adták ki őt az ellenségeinek.- Így van! Tehát nézz körül és akiben legjobban megbíztál, tőle tarts!- Köszönöm szajkó a jó tanácsod, figyelni fogok - mondta a legundokabb farkas és szomorúan indult vadászni, hogy a falkának aznap is legyen mit ennie. Hű társa megpróbálta vígasztalni, de mindhiába, a seb újra mély és pontos volt.

- Mondd kedvesem, mire jó ez az állandó harc, mire jó a folytonos árulás? - Figyelj rám legundokabb! Néha hitüket vesztik, kik mindennap harcolnak és nem jutnak el soha a győzelem fényes glóriájához. Neked kell újra hitet adnod nekik, hogy legyen erejük melletted harcolni tovább! - De már az én hitem sem annyi mint évekkel ezelőtt, amikor még Akelaként a Pagony legerősebb farkasa voltam. Talán eljött az idő, hogy végérvényesen visszavonuljak és emlékezzem a múltra, átadva a helyem a fiatalabb, harcra képesebb farkasoknak. - Abba te belehalnál kedvesem.

A pagony már kizöldelt, s a farkas kölykök önfeledten hemperegtek a tavaszi nap első meleg sugaraiban. A legundokabb farkas a tisztás széléről figyelte őket kedvesével és nagyot sóhajtott.

A varjak tovább énekelték a farkas szívet elszomorító dalukat. Kááár, kááár, kááár...

 

Füles

2010. 05. 04.

 

 

Tizenhárom + 1

 

"Lelkünkből szól ez a dal, Örökre velünk maradsz, őrizzük mosolyodat..."

( Edda művek - Lelkünkből )

 

Nem tudom miért nem szeretem ezt a számot, nem vagyok babonás, de valahogy mégsem. Ugye tizenhárom az kapott pofonokból pont egyel több mint tienkettő, húszezresekből meg pont egyel kevesebb mint tizennégy. Szóval nem jó szám és kész, de hát a tizenkettedik fejezet után mégsem jöhet a tizennegyedik ugye? Sokat gondolkoztam (jó, méláztam) azon vajon mi érdemes arra, hogy egy ilyen fejezetbe kerülhessen, aztán rájöttem szerencsétlen szám szerencsétlen történeteket kell jelezzen. Ilyen fejezet még úgysem volt ebben a könyvben, így itt az ideje annak, hogy ez is megszülessen. Itt és most azok a negatív történetek kelnek életre amiket az elmúlt tizenöt évben megéltünk a bandával. Lesz súlyos autóbaleset, egy nagyon jó barát aki elment, beszakadó színpad és pofára esés egy buli kifizetésénél, de lesz vidám tag elhagyás a nagy magyar éjszakában. Szóval, dőlj hátra kedves olvasóm, tégy magad mellé egy sört az asztalra, helyezkedj el kényelmesen aztán uccu neki! Kezd el olvasni ezt a fejezetet!

Amikor az angyalok vigyáztak ránk

Jószerencsénk úgy kedvezett nekünk hogy Jászberényben megnyertük a Marshall fesztivált és ennek fődíjaként harminc óra stúdiómunka lehetőségét a Magyar Rádió 8-as stúdiójában. Nagyon nagy érdem volt ez akkoriban, hogy egy vidéki banda a "királyi" rádióban rögzíthet pár számot. Ennek rendje és módja szerint összeszedtük a "cuccost" és egy Aleko személygépkocsival valamint a ráaggatott utánfutóval megcéloztuk a Fővárost. Valami Ifjúsági szállón találtunk erre a három napra ágyakat, ahová lehajthattuk a fejünket. A három nap meló csodálatos volt, élveztük minden percét. Nagyon vártuk már, hogy az elkészült anyaggal hazajöjjünk és megmutathassuk mindenkinek. Akkoriban a felállás így nézett ki. Steve, Kacsa, Fater, Luigi és én. A Fater és a Steve előbb hazajöttek, mert dolguk akadt, így az Alekoba csak a Kacsa, a Luigi és én szálltunk be. A cucc az utánfutón, a hangszerek (kivéve a dobot) a csomagtartóban. Valamikor délután indultunk el és úgy számoltuk vacsira otthon leszünk. Megtankoltuk a járgányt és úgy gondoltuk, hogy az üzemanyag ki is tart Komlóig. Szép idő volt, az utak sem voltak zsúfoltak, így aztán teljes nyugalomban falta a kilómétereket az Orosz csoda. Valahol féluton már láttuk, tankolnunk kell majd, de úgy számítottuk, hogy ez Dombóvár lesz. Lassan ránk esteledett és az üzemanyagszint jelző egyre követelőzőbben világított meg minket. Már csak olyan öt-hat kilómétert kell kibírjon és "megitatjuk" mondtuk mindhárman. Hogy most besérült e mert így ki akartuk számolni a fogyasztását, vagy nem értette az ízes Magyar beszédet az a dög, nem tudom meg már soha, de egyszer csak megmakacsolta magát és megállt. Rohadtul elkeserített minket a helyzet. Ott álltunk az út szélén távol minden benzinkúttól. Ráadásul este...a tökünk tele volt nagyon. Az autó egy körülbelül huszonöt fokos lejtő alján állt le és ugyan ilyen fokban emelkedett az út előtte. Szóval ott voltunk egy völgy kellős közepén, benne a nagy magyar estében. Kiszálltam és az elakadás jelző háromszöggel elindultam visszafelé, mondván lássák, hogy itt mi el vagyunk akadva de kurvára. Letettem a jelzést az autótól kb száz - százötvenméterre, majd visszamentem és beszálltam. Mit tegyünk most, ez volt a kérdés. A Kacsa kiszállt a kocsiból és elindult Dombóvár irányába felfelé az emelkedőn, hogy megnézze milyen messze lehetünk a várostól. A Luigi az anyós ülésen hallgatta az autórádiót, míg én a kormány felőli oldalon azon törtem a fejem, hogy oldjuk meg ezt a buta helyzetet. Közben a Kacsa eltűnt a láthatárról. Szóltam a Luiginak, hgy utána megyek mielőtt még elvész, de mielőtt kiszálltam volna belenéztem a belső visszapillantó tükörbe. Láttam hogy az "érkezési" oldal felől megjelent két fényszóró a domb tetején. Jól van, gondoltam. Megvárom míg elmegy aztán majd kiszállok, nehogy elüssön ebben a nagy sötétségben. Néztem a tükröt és hirtelen valami furcs érzés kerített a hatalmába. Nem indexel! Az elakadást jelző háromszög úgy porlott szét a kerekei alatt, mint egy fagylalt ostya. Úristen! Láttam ahogy a reflektorok hatalmas sárkány szemekké nőnek...Húzd le a fejed, üvöltöttem a Luigira. Ő is, én is előre buktunk, védve a fejünket a kezeinkkel. Hatalmas roppanás, majd éles fémes csattanás hallatszott és abban a pillanatban megrázkódott az autó. Az utánfutó először belecsapódott az Aleko csomagtartójába, majd onnan a tőlünk jobb oldalon elterülő szántás felé repült.A kocsi is elindult arra felé, de az út mellett lévő árok megfogta. Az utánfutón lévő dobfelszerelés, a kis Marshall erősítő és a basszus cucc szanaszét repült, kiszámíthatatlanul. Őket követte a pótkerék és a futó merevítése futóval együtt. Körülbelül harminc méteres körzetben szóródott szét. Az autóban a csattanást követően a két fejünk közt elrepült a basszusgitár kemény fa tokban. A belénk rohanó húst szállító Mercédesz hűtőkocsi az ütközés után "gellert kapva" végigszántotta az oldalamon az Alekot. Ha kiszálltam volna, akkor amikor akartam, ott haltam volna meg... A Merci ment még ötven métert és csak ezután állt meg. Mellettem a sokktól a Luigi sírógörcsöt kapott, én nem tudtam felfogni, hogy mi is történt valójában. Átöleltem a barátom és megkérdeztem van e valami sérülése. Azt mondta mindössze a nagy ütközéstől megrándult a háta. Az jó mondtam, gyere szálljunk ki! Nem volt egyszerű hiszen az autó olyat kapott, hogy az ajtók beszorultak a deformálódástól. Lassan mindketten kikászálódtunk és az a látvány ami ott várt minket... az leírhatatlan volt. Mintha egy bomba csapódott volna be, mindenhol üvegszilánkok és a zenekari felszerelés alkatrészei amerre a szem el lát szerte szét szóródtak. Az autó hátulja szétszakadva, az utánfutó mint egy használt papírzsepi, összegyűrve a szántásban. Adj egy cigit, mondtam a Luiginak és miután meggyújtottam, felültem a kocsi épen maradt motorház tetejére. Tőlünk ötven méterre ott állt az elkövető teherautó, de nem szállt ki belőle senki. Miért? Kérdeztem megamtól. Újra valami furcsát éreztem, leszálltam a motorháztetőről és elindultam a Merci felé. Amikor mellé értem és kinyitottam az ajtót, egy hatvan év körüli férfit találtam, aki sokkos állapotban ült maga elé meredve. A keze remegett és igazából hatalmas szánalmat éreztem. Nyugi, mondtam neki, semmi nem történt. Rámnézett és én folytattam a monológom. Csak az autó ment gallyra, de senki nem sérült meg. Láttam az arcán a megkönnyebbülést. Közben a Kacsa is visszaért a Luigihoz és együtt "gyönyörködtek" a helyszínben.

Ivott? Kérdeztem a vétkes autó sofőrjét.Nem, csak elaludtam. - mondta és így folytatta. Minden nap erre járok, tizenhárom órája vezetek. Egy pár másodperc lehetett...Rendőrt kell hívnom. - mondtam Különben nem fizet a biztosító. Mehet? Igen - felelte, miközben a papírjait kezdte előszedni.Minden rendben? - kérdeztem tőle.Igen. Most már minden azt hiszem - válaszolta sokkal nyugodtabb hangon.Elővettem a mobilom és lejelentettem a baleset színhelyét. Talán tizenöt pec telt el, mire kiértek a rendőrök. Addigra elkészítettük a baleseti jegyzőkönyvet, így nem sok dolgot hagyva a "szerveknek". Az egyik rendőr körbejárta az Alekot és csak ennyit mondott nekem:

- Köszönd meg az oroszonak hogy még mindig vasból csinálják az autóikat! Ha ez nem egy ilyen vasmonstrum, ti mindketten meghaltatok volna.

Felvették ők is az ilyenkor hivatalos jegyzőkönyvet,segítettek egy kicsit összeszedni a romokat, majd ahogy jöttek úgy el is mentek. Közben megérkeztek a Cencusék (akiket hívtunk menteni) Komlóról, összedobálták a még mentehtő dolgainkat, üzemanyagot töltöttek az Aleko csodával határosan megmenekült tankjába és elindultak hazafelé. Én és az egyik segítő srác beültünk a "roncsba" majd megpróbáltuk a lehetetlent, elindítani a kocsit. Csoda ide vagy oda, a ruszki gép megrázkódott és elindult. Ugyan kicsit más felé ment volna az eleje mint a hátulja, de ügyesen kordában tartva azért csak elindukólt hazafelé. A dombóvári Mol kúthoz érve ért utol a felismerés, hogy mi történt velünk. Sírva borultam a kormányra. Barátom átültetett a másik oldalra és átvette tőlem a vezetést. Lassan, olyan ötvenes átlagsebességgel küzdöttük le a hátralevő utat, de hazaértünk. Még ma is elgondolkodom, miért néztem akkor a visszapillantó tükörbe, miért nem szálltam ki jó szokásom szerint és mi óvott kettőnket a kocsiban akkor amikor bekopogtatott a halál?

Biztos vagyok abban hogy fentről ezer vagy még annál sokkal több angyal vigyázott ránk ott akkor, azon az estén.

Az utolsó dal

Ezerszer végiggondoltam, leírjam e, de úgy hiszem tartozom neki és azoknak, akik őt úgy szerették. Az ő utolsó perceinek elmesélése tehát elengedhetetlen. Fenyvesi Lászó, nekem mindig csak Fenyőmaci marad, mert olyan volt mint egy igazi jópofa mackó akit csak szeretni lehetett. Nem az alkata tette azzá, hiszen egy vékony srác volt, hanem a lelke. A lelke, ami olyan volt mint a mesebeli maciknak. Mindenkit szeretett, mindenkihez volt egy jó szava és vigyázott, hogy senkit ok nélkül meg ne bántson. Furcsa volt a mi barátságunk története, hiszen ő "csak" beugrónak jött át hozzánk a Hádész zenekarból, ami mellesleg a saját bandája volt. Hosszú heteken keresztül nyaggattam, hogy maradjon velünk, mert ezzzel a történettel mindketten jól járnánk. Ő nem akart állandó lenni, mert hitt a saját csodájában és ezt nagyon tiszteltem benne.

2001 Július 19-én a születésnapomat Sásdon egy Summergrand fesztiválon ünnepeltük. Akkor jött oda hozzám, hogy legyen az ő szülinapi ajándéka, elfogadja a meghívást a bandába és örökös Cs.Í.T. Tag lesz. Fantasztikus ajándék volt ez akkor nekem. Rá pár héttel Augusztus 3-án Magyaregregyen már úgy mutathattam be őt. Fenyvesi László, Fenyőmaci a zeneka új basszusgitárosa. Ez volt az első és egyben az utolsó olyan koncertünk, ahol teljes jogú tagként állt mellettem.

Motoros találkozó volt, igazi Augusztusi meleggel. Mindenkit megviselt a hőség, így nagyon vártuk hogy mielőbb megmártózzunk a strand igen hideg vízében. Beálltunk, majd locsiztunk egyet. Egy kis idő múlva kijöttünk a vízből, megtörölköztünk és felöltözve a húrok közé csaptunk. Jó volt a hangulat mint mindig, ütöttek a Mobil, Edda, P.box dalok. Úgy terveztük, nem nyomjuk le egyben a koncertet, hanem valahol a felénél megállunk enni, inni és egyet fürödni, aztán majd folytatjuk. Így is volt. Miután lenyomtuk az első száz percet, leálltunk kajálni és piálni, majd sort kerítettünk egy kis megmártózásra. Fenyőmaci nem jött be, a barátaival beszélgetett, majd egy kis idő után szólt hogy folytatni kéne a műsort. Kikászálódtunk a medencéből, megtörölköztünk, felöltöztünk és elfoglaltuk a helyünket a strand büféje előtt kijelölt "színpadon". Jó szokásunkhoz híven előre megbeszéltük a következő pár dal sorrendjét, majd én ellenőriztem hogy mindenki "kész" van a játékra. Háttal álltam a közönségnek és egyenként megkérdeztem a többiektől hogy mehet e. Mindenki igent mondott, Laci basszusgitárján a hangerőt tekerte fel, rámnézett és mosolyogva bólintott, mehet.

Visszafordultam a közönség felé, újra köszöntöttem őket, majd elkezdtük az első dalt. Ekkor az történt hogy, Fenyőmaci megtántorodott és elájult. A Zsibi elkapta, ne hogy megüsse magát, de a hangszere akkor már a földre esett. A Gyuri kiálltott hogy ráz, ekkor én kitéptem a konektorból a dugót mindenestől. Mint kiderült később, a leesett gitár csapódott olyan szerencsétlenül a földhöz, hogy annak a jack dugója lett zárlatos és így körülbelül tizenhárom voltos áram rázta meg a Zsibit. A Laci eszméletét vesztette, ezért a Gyuri a földre fektetve próbálta magához téríteni. Ma is csodálom a lélekjelenlétét, ahogy akkor viselkedett. Azonnal megvizsgálta a pulzusát és a légzését. Sajnos egyik sem volt, így haladéktalanul elkezdte az újraélesztést. Én már a mentőket értesítettem közben hogy jöjjenek. Mindenki döbbenten állt az eset előtt. Sikerült többször a légzést és a pulzust visszaállítani működőképesre, de rövid idő után újra leállt minden. A mentők a megérkezésükkor azonnal felmérték a helyzetet és gépre rakták a Lacit. A helyszínen sikerült újra visszahozniuk, így tették be a mentőbe. Én, a Pucek és egy lány aki a Lacihoz tartozott a Cencus autójával indultunk a mentő után. Borzasztó sebességet diktált a mentős, alig tudtam követni, egyszer csak megállt. Akkor még nem tudtam hogy miért, ma már sajnos megtanultam hogy csak álló autóban élesztenek újra. Több alkalommal kellett megálnunk, míg végre a Pécsi kórházba értünk. Itt Lacit bevitték az intenzívre, minket pedig leültettek a folyosón. Sokáig ültünk kint, de senki nem mondott semmit, míg az orvos jött ki hozzánk és megkérdezte kijei vagyunk a Lacinak. Elmondtuk hogy a barátai és egy közeli hozzátartozója. Az orvos a szemembe nézett és azt mondta, a barátotok elment. Nem akartam felfogni amit mondott, csak topogtam ott szerencsétlenül a többiekkel. Az orvos folytatta. Hátsó falú infarktusa volt, már ott a helyszínen meghalt. Az hogy lehet, hiszen útközben...

Mit sem ér semmilyen magyarázat, ha egyszer valami véget ér, pláne ha az a valami a legfontosabb a világon, az élet. Még ma sem tudom felfogni hogy miért kellett elmennie. Fiatal jóképű, tehetséges srác, aki előtt ott volt egy csodálatos élet lehetősége. Egyetlen magyarázatot tudok csak elfogadni, azt hogy túl jó volt és a menyországba kellenek az ilyen csodálatos lelkek mint ő.

Amikor visszamentünk Egregyre, mindenkit megdöbbentett a hír. Reggelig ott ültünk némán, várva a rendőröket, akik felvették a jegyzőkönyvet és emlékezve egy fantasztikus emberre, egy igazi barátra, Fenyvesi Lacira, Fenyőmacira.

Rá egy évre a motorosok megemlékeztek róla ugyanott és természetesen mi is ott voltunk , hiszen ő hozzánk tartozott és tartozik míg ez a zenekar él.

 

Füles

 

 

Nemzeti Rock
 

Tizenötödik fejezet

 

"Magyarnak születtem és büszke vagyok arra, hogy magyar vagyok"

 

Sokat vívódtam magamban azon hogy ezt a fejezetet megírjam- e, mert tudom hogy a véleményemmel bele fogok lépni mások lelkébe és még az is lehet hogy páran rólam is lehúzzák majd azt a bizonyos vizes lepedőt, mégis megírom, mert szeretném ha mindenki tudná nekem mit jelent ez a két szó. Sok évvel ezelőtt még a kilencvenes években volt egy bandám, úgy hívták ETIKETT. Jó kis társaság voltunk , játszottuk amit szeretünk és egyikünknek sem jutott az eszébe hogy mi most mik is vagyunk, rockzenekar, vagy alter, vagy esetleg valami más. Akár lehettünk volna nemzetiek is, hiszen az akkoriban született dalaink közt nem egy volt olyan ami oda-oda mondogatta a hatalomnak ami nem tetszett nekünk és a velünk egyféleképp gondolkodó embereknek.. Emlékszem a bolond című dalunkra, aminek a szövegében a Szózat egy részlete akkoriban még Isten káromlásként hatott.De nem csak ez volt ami akkoriban veszélyeztetett minket, hanem például az, hogy koncertjeinken mindig szívesen használtuk a nemzeti trikolor színeit. Mégsem emelt minket akkor magasra a média, talán jobb is...A következő zenekarom amiben játszhattam a Szobaszervíz szintén nem válogatott a szövegekben, sőt a jelenleg is legnépszerűbb Kalász című dalunk is akkor született. Maradtunk egyszerű rockzenekar. A Cs.Í.T. Első időszakában volt a fórumon valaki aki folyamatosan azt kérte tőlünk számon, hogy miért nem mondjuk meg a frankót, milyen egy rockzenekar vagyunk mi? Igaza nem volt ugyan , de elgondolkodtatott már akkor is hogy miért is van ez így. Aztán megszülettek a dalok , a Kalász után a Budapest Fényei, az 1920. és az utolsó dal. Volt az első lemezen is egy dal ami elkerülte ugyan a "nemzeti rockistenképző" urak figyelmét, a Honfoglalás Folytatódik címmel. A felkéréseink nagy hányada ezen dalok miatt történik a mai napig. Ennek hatására az egyik vezető rockgyűjtő oldal átsorolt minket az oi (mondjuk magyarul) fasiszta zenéket játszó zenekarok táborába. Hosszas kérlelésemre hogy tegyenek vissza minket vagy a rock , vagy a Nemzeti Rockzenét játszó csapatok közé, végérvényesen törölték zenekarunkat adatbázisukból. No de semmi probléma, hiszen annyi Nemzeti portál van ahol értékelhetnek minket... igen kettő. Az egyik neve a Nemzeti Rock , a másiké a Nemzeti Rock Bázis. Ezek azok az oldalak amik úgy értékelik a munkánkat, hogy érdemesnek tartanak e társaságban említeni minket. Sajnos máshol nem igen lehet ránk találni, mert a rock zenekarok közül mint egy leprás kutyát kidobják a zenekart, a nemzeti rock portálokon pedig nem ismerik el amit csinálunk. Ezért gondoltam hogy papírra vetem a véleményem és ha nem értesz egyet velem az sem baj. Szóval vegyük kicsit górcső alá a nemzeti rock fogalmát. A zene irodalom olyan stílust hogy nemzeti rock nem ismer.Van ugye , rock, blues, jazz,pop, klasszikus zene,népzene, de nemzeti rock nincsen. Nemzeti Dal, az van, de azt meg a Petrovics bácsi Sanyi nevű fia vetette papírra 1848-ban. Ezt a stílust nem rég találták ki itt e szép kis honban, azért hogy ha valaki le tud fogni egy akkordot a gitárján és bele tudja üvölteni a nagy Magyar valóságba hogy Magyar Vagyok, akkor az jól kereshessen ebből. Állítom hogy a jelenlegi Magyar nemzeti rockzenekarok kilencven százaléka zenei analfabéta. A népzenénkből lopott , a hangszeres tudatlanságukból adódóan megkorcsosított népdalainkból és a csóró Magyar ember szívét a politika által már amúgy is megnyomorító jelszavakból rakják össze dalaikat. Mivel a média folyamatosan szüli , mit szüli okádja napról-napra a gyengébbnél gyengébb sztárjait, a piac megnyílik a pénzhajhász idealisták számára.Árpádsávos zászló a kézbe, kokárda a mellre "Gyurcsány takarodj " a szájra és máris kész az ügyeletes nemzeti Istenség! Hányingert keltő, ahogy a birkák mennek a tudatlan szamár után és csak bégetnek.Vajon tudja e ez a tudatlan agymosott tömeg, hogy kedvenc legnagyobb nemzeti rockzenekarukat a Szerencsejáték Rt. pénzeli? Vajon tudják-e hogy akik ellen küzdenek azok pénzén szórakoznak, hogy azok akik a vizükre földjükre vetették szemüket, azok asztaláról zabálják a lerágott csontról a maradékot? Tudathasadásos barmok !Istenem de egy birka társaság! Egy-egy koncertjén az "ügyeletes nemzeti rock sztár " zenekanak agyon tapossák egymást a hétköznap a vörös cumin nevelődő baloldali és a tegnapról mára politikai oldaltváltó satu jobbosok. Nem számít semmi, a gyerek kezében pirosfehérzöld papír zászlócska , anyu fején nemzeti szallaggal átkötött méregdrága hajköltemény és a családfő igazi díszmagyarban feszít mint kiskakas a szemétdombon. Ideológia? Az van. Két Heinekken és egy ouzó után (mert a Borsodi , meg a Vilmos körte már derogál neki) olyan magyarrá válik az állatja,hogy olyan Árpád apánk óta még nem is volt talán. Dózsáról azt tudja a barom, hogy egyszer tízet rúgott a Fradinak, a déli harangszóról pedig azt hogy hát akkó van ebéd , nem ? Egész héten kussol az irodában és eszébe nem jutna hogy elmondja bárkinek is, mire készül hétvégén, de szombaton este átszellemülve magyarságától könnyes szemmel üvölti a rocktörténelem legfényesebb gyöngyszemének első sorát, hogy "szél viszi messze a fellegeket..." Hát ők azok akik ma meghatározzák hogy mi is az a nemzeti rock. Igaz, legalább nem részrehajlóak, hiszen mást nem is ismernek, ezt is csak azért mert a főnök is a családjával ennek a zenekarnak a koncertjein éli ki a rockkal szemben támasztott legperverzebb vágyait. Itt végre megmutathatják hogy ők haladnak a korral, rajtuk nem fog az idő,ők toleránsak a rockkal, a más nemzetiségű, de magyarnak mondott állampolgárokkal, sőt a mássággal is(mondjuk ez utóbbi dologgal való toleranciájuk érthető is, hiszen anyuhoz már két éve csak a szomszéd nyúl hétfőn délután kettőtől ötig ). Szóval ők tudják mi az a nemzeti rock. A Kormorán zenekarról, Varga Miklósról, soha nem hallottak. Képesek sok száz kilómétert utazni, hogy reprezentáljanak és hogy hétfőn a munkahelyi büfében megmutogathassák a hétvégén tízezer forintért vásárolt (értékében kb ötveb forintot elérő ) máig harcoló nemzeti színű gumiforradalmárt és büszkén kidüllesztett mellel jelezni Micike a főnök munkahelyi partnere előtt ,hogy hú de kemény farkú Magyar gyerek vagyok. No ők azok, de még ha csak ők lennének!Sajnos nem így van, létezik egy tábor akik ugyanúgy ott vannak ezeken a zenés ünnepi összejöveteleken tizenhárom évestől úgy harmincig. Már messziről felismerni őket öntudatosan kopaszra nyírt fejükről, fekete nadrágjukról és Martens bakancsaikról. Kezükből kihagyhatatlan az árpádsávos lobogó és a sörösüveg: Ők tudják mi a nemzeti rock, s hogy ennek jelét adják már koncertre felfokozott nemzeti érzelmekkel érkeznek. Könnyű rájuk találni mert

Soha nincsenek egyedül, mindig hordában járnak

Ők a leghangosabbak és kedvenc strófáik egyike a "sieg heil!"

Ha a közelükben más bőrszínű egyén jelenik meg (természetesen csak ha gyengébb náluk), rögtön feltámad bennük a nemzeti önérzetük.

Természetesen koncert közben az első sorban mutatják be autentikus táncukat a "pogo"-t, aminek végén mindig megsérül valaki, csak úgy egészen véletlen.

Íme hát a tábor, amit ki kell annak szolgálnia aki nemzeti rockzenét akar játszani. De vannak e két táboron kívül is élő becsületes, nem elmeháborodott őszinte Magyar emberek ( és itt kihangsúlyoznám, hogy a cigány nemzetiségű is Magyar , ha annak vallja magát és úgy is él ), akik nem hőbölögnek, akiket nem téveszt meg a hangos szólam, akik oda tudnak figyelni egy hang apró rezdülésére, a szándékosan keltett disszonanciákra.Ők azok akik szavak nélkül , egy pillantásból, egy mosolyból vagy egy őszinte könycseppből is megértenek mindent. Nekik nem kell a szájukba rágni a szöveget, mert értik a félszavak súlyos némaságát, meghallják a csend üvöltését egy-egy dalban. Én nekik játszom. A dalaimban néha nyíltan néha burkoltan mindig ott van az üzenet, Magyar vagyok. Koncertről-koncertre látom őket ahogy egymást átkarolva hallgatják a zenekart és látom a szemükből legördülő könnycseppekből hogy megértik amit ki sem mondtam, csak a zenénk mesélte el.

Rockzenész vagyok, olyan mint a dalaim amiket én írtam. Ezek közt vannak olyanok amik a szeretetről, a mindennapok harcairól, az álmaimról szólnak és vannak amik azért születtek hogy felnyithassam a velem egy hazában élő embertársaim szemét, mert fogy a nemzetünk, ideje felébrednünk!

Íme a dal, ami húsz évvel ezelőtt íródott, s talán ma is van mondanivalója.

A Bolond

Se házam se pénzem, se igazi ellenségem, azt mondod bolond vagyok? Bolond vagyok én.Királyom sincsen, csak az égben a Jóisten őt kérem segítsen, ha van még remény!Egy házat építettem nem dolgoztak helyettem, mégis csak az alagsor, igen az lett az enyém.Akik eddig henyéltek most is csak beszélnek, nekem jutott az árnyék, övüké ott fent a fény.

Előttetek most fejet hajtok, kik zokszó nélkül éhenhaltok,akik nem tudjátok mit jelent ez a szó: KenyérÚjra vannak hercegek grófok és sunyin leadott fekete drótok, míg tízmillió éhezik, tízezer boldogan él!

Én vagyok a nép!Óh nem én csak egy bolond vagyok.Nézem a történelemkönyvet, s az utolsó lapokon olyan zavaros a kép.

Ébredj fel Magyarország !!!

Keletről csomag érkezet, benne levél : Nyet harasó tovaris!A címzett lényegtelen, tévedtek ők már nagyobbat is.Nyugat felől megnyílt a határ, nem kellettek véres háborúkÁllj meg Magyar, állj meg végre hát! Innen nem vezet kiút!

 

"Hazádnak rendületlenül légy híve ó Magyar

Bölcsőd az, s majdan sírod is, mely ápol és eltakar.

A nagyvilágon ekívül nincsen számodra hely

Áldjon, vagy verjen sors keze, itt élned, élned s halnod kell !"

 

Füles

 

 

Tizenhatodik fejezet

 

Hiénák a mocsárban

 

Sokszor gondoltam rá hogy egyszer eljön majd a zenekar életében is az a felemelő pillanat, amikor megjelenik "stex bácsi" és a hónunk alá nyúlva a felhők fölé emel minket. Gondoltam, majd azt mondja: Tetszik nekem amit csináltok és úgy érzem én vagyok az a megfejtő aki a pénzével segíteni tud rajtatok, s így még több emberhez eljut a zenétek. Aztán majd kér egy-két "repi" Cd-t csak úgy dedikálva a családnak, az asszonynak és a gyerekeknek, no meg a haveroknak hogy elolvashassák a borító hátulján vastagon szedett betűkkel írt hálaömlengésünket névre szólóan, majd beáll egy - két zenekari fotóhoz ezzel is emelve eme tárgyi emlék értékét. Talán meghív minket a kis dagadt unokája négyéves szülinapi zsúrjára is, hogy játszunk a sok kis golyófejűnek Halász Judit és 100 Folk Celsius dalokat. Mondom, régóta vártam ezt és már el is képzeltem a kissé pocakosodó, kopaszodó ötvenes úriembert magam előtt, ahogy egy szálloda halljában a bőrdíványon kissé szétfolyva számolgatja le nekünk a suskát, miközben kényesen ügyel élére vasalt nadrágjának minden kis redőjére belekortyol a kellő hőfokra hűtött roséjába.

Sokszor gondoltam rá... talán túl sokszor, talán többször mint kellett volna, s így csalódást okozott az első találkozásunk. Egy pécsi koncert után talált ránk, s rögtön éreztem ő a mi emberünk. Ugyan nem volt pocakos és még a haja is meg volt , de azt hogy ötven felett jár azt rögtön levettem róla. Vékony (kb. 38,5 kg )teste az ehhez társuló 1,90- es magasságával elég groteszknek hatott. Őszülő haja akár sármossá is tehette volna kiugró kissé karvaly orra felett folyamatosan vizslató zöld szemeivel, de nem nekem. Én maradok a hetero beállítottságomnál. Szóval hogy egész képet alkothassatok az emberről , befejezem gyorsan amit szavaimmal kezdtem rajzolni róla. Szikár ötvenes testén egy húszéveseket megszégyenítő farmert és ujjatlan pólót viselt, ami azért volt előnyös számára mert kivarrt kezének összes festékpacáját láthatta mindenki. Széttaposott edzőcipője valamikor jobb időket megélt emberről árulkodott.Az arckifejezése olyan volt első látásra mint talán a jóistené lehetett a hatodik nap után, amikor végignézve művén , egy pohár whisky és egy vastag havannai közt így szólalt meg: Megcsináltam !( lehet hogy ez az idézet nem is tőle való? Lári-fári J Hihetetlen önbizalom, gőg és a minden élőre kiterjedő abszolút lenézés lengte körül. Ahogy végig nézett az Ih. Billentyű kocsmáján az maga volt a teljes megsemmisítés. Vártam, hogy első szava ez legyen: Astala vista baby! Tényleg egy jelenség volt. Nekem elsőre a meleg büszkeség napjáról készült , a jobboldali média által bemutatott képsorok rózsaszín-kék és a szivárvány összes színébe öltözött cicamókusai jutottak eszembe róla. Már épp azon gondolkodtam, hogy szegény ő, ha a férfi toalettet akarja használni majd akkor amikor hólyagja megtelik sörrel , nehogy hátat fordítson bent egy-két addigra az alaphangulatukat előre megalapozó rockerrel, mert lehet hogy hamar megtapasztalja milyen is amikor kellő izgatás és síkosító nélkül köszönnek be hátulról a fiúk. Míg ezen mélázva őt figyeltem, ő odalépett a zenekarunk manageréhez. Bocsánat, nem odalépett, hanem hirtelen ott öltött alakot isteni mivoltában. Hosszas beszédbe elegyedtek és látszott hogy meg van a Vikiben is az ilyen helyzetekre nélkülözhetetlen konzekszus készség. Ő, mert csak így hívom Isten e földi helytartóját jól megválasztotta a helyet egy komoly üzleti tárgyalásra. Szóval ott ültek a wc mellett és beszélgettek. Látszott rajta, hogy teljesen kezében tartja a beszélgetés fonalát. Úgy ült ott,mint aki perceken belül vagy szét esik, vagy szét folyik. Keze, lába szanaszét dobálva , s szinte feküdt a padon. Tudtam, sőt ekkor már biztosra vettem hogy megfogtuk a szerencsénket, hiszen egy ilyen magabiztos ember csak a hatalmas üzlet reményében ereszkedik le közénk egyszerű rockerek közé. Míg beszélt folyamatosan gesztikulált, jelezve hogy ideje lenne észrevenni a mindkét csuklóját díszítő karkötő halmazt mely fémek és bőrök kibogozhatatlan összességéből állt. Sokáig beszélgettek, s amikor felálltak a minden a jövőt megváltoztató élet-halált eldöntő tárgyalásról, vettem észre hogy vérnyomás problémákkal küzd. Gondolom a sok stressz, a befuttatott sztárok mindennapi nyűgjei viselhették meg annyira hogy ez a járásának koordinációjára is kihatott. Nem, nem tántorgott, csak egyszerűen bizonytalanul járt...


Ekkor lépett hozzám....Ki nem mondható izgalom lett úrrá rajtam, s szinte fel sem mertem rá emelni a szemem. Már azon gondolkodtam, hogy illik-e kezet csókoljak, vagy csak egyszerűen tegyem magamévá...
Kezet nyújtott a maga félédes stílusában, s azonnal a mondókájába kezdett
- Nálam nincs politika, én 84 óta független vagyok ...
- Én meg a Füles
- Mondom , nálam nincs politika, mert külömben ki vagytok rúgva.
- Ja, az más. Mit is mondtál ki vagy te pontosan?
- Figyelj, én nem szórakozom, én már sok zenekarral dolgoztam...és nálam ez a stílus nem jön be amit te csinálsz. Értsd meg, az én színpadomon nincs politika!
- No figyelj aranyvirág! Én is régóta csinálom és látom benned az akaratot amit díjazok is! Látom hogy akarsz valamit ezért meghallgatlak, de az a kérésem hogy soha ne kerülj mögém !Ja és most mondom ha koncert szervezésről beszélnél az idei évbe már nem igen férsz bele, mert tele van a koncertnaptárunk.
Külömben meg tényleg ki is vagy te csillagszemű?
Ekkor hirtelen elkomorodott az arca, majd egy fura vigyorral díszítve ábrázatját folytatta.
- Most csináltam a napokban egy nagy fesztivált. Igaz buktam rajta vagy négyszázezret, de nem ez a lényeg... mennyit is kértek?
- Alaphangon ha már nyolcvannégy óta csinálod egy nyolcvanas plusz a szállítás, no meg hogy a társaim is a szívükbe zárjanak rakd ki a színpad szélét rántott husival,de úgy hogy a sör rá ne boruljon!
- Az sok...
- Mi? A rántott husi? Jó az lehet kevesebb.
Oszt mennyi nálad a kevés?
- Hát a nyolcvan az sok.
- Pedig ez alatt nincsen rókenroll, viszont én hetvenkilencért bevállalok egy chip&dale showt , de a rántotthusiról ott sem mondok le.
Láttam az arcán hogy kapizsgál valamit, de még nem biztos a dolgában, így engedtem hogy ostorozza magát.
- De nálam az van amit én mondok és nincs politika.
- Így van! Mennyit is mondtál? No segítek neked számolni. Nézz körül! Láttad mennyien jöttek el értünk és azért amit itt csinálunk? Sokan. No ezt a sokat kell neked nagyon sokkal felszoroznod, hogy én meg legyek győzve arról hogy te vagy valaki és én akarjak veled dolgozni.
Láttam rajta ahogy összeesik belül, sőt hallottam az összeomló világának minden téglájának zörrenését.
- Figyelj rám ismét,segítek neked mert kedvellek! Nincs az a pénz amivel el tudnád érni hogy én szembeköpjem ezeket a srácokat és lányokat, akik eljönnek minden koncertünkre értünk, de ha elfogadod az én feltételeimet, miszerint mi továbbra is ezeket a dalokat fogjuk játszani, akkor legyen töltsd meg a zsebünket!
Ekkor felállt és láttam az arcán hogy megérintette az őszinteségem. Nehezen tudtam visszafolytani a röhögésem így elfordultam és pár szót váltottam a Vikivel. Amikor visszafordultam ő még mindig előttem állt. Kezet nyújtott és azt mondta, gondoljam át az ajánlatát. Voltam a szarban, mert nem emlékeztem mit is ajánlott, csak arra hogy ki vagyunk rúgva...Bosszankodtam is rendesen, hogy végre itt volt a pillanat amire évek óta vártam és most nem tudtam élni vele. Lehet hogy bennem van a baj, de két dolgot nehezen viselek. Az egyik ha valaki hülye, a máski ha egy hülye buzi is ráadásul. Én már csak ilyen vagyok. Lehet hogy ha ilyen ára van feljutni a parnasszusra akkor valóban soha nem fogunk oda jutni.A Viki átadta a névkártyáját az "öregúrnak", s csak most tudtam meg hogy három évvel fiatalabb nálam. Elnéztem bizonytalanul ingó távolodó félistenünket, ahogy a kijáratot megcélozva távolodott tőlünk és arra gondoltam, valóban milyen mocskos is tud lenni a rockn'roll.

 

 

Tizenhetedik fejezet

 

Gyere őrült, gyere őrült, névsorolvasás!

 

Gyere őrült, gyere őrült, névsorolvasás!

Gyere őrült, gyere őrült, szükségem van rád!

 

(Edda művek : Gyere őrült)

 

 

Sokáig gondolkodtam azon, vajon ahogy csináltam jól tettem–e ? Voltak döntéseim, amik úgy születtek meg, hogy belehaltam, mindannyiszor meg kellett hoznom őket. Akik ismernek tudják, hogy igazán lelki srác vagyok, tízszer hallgatok a szívemre, míg egyszer a józan ész diktálta érvekre. Engem meg lehet venni pár jó szóval. A mostani fejezet mégsem erről szól, hanem arról, hogy most. 16 év Cs.Í.T. után hogyan látom már lehiggadva az elmúlt időt, s a döntéseimet.

 

Már szinte megszámlálhatatlanul sokan játszottak a zenekarban. Jöttek és mentek, volt aki zeneileg, és olyan is volt, aki emberileg nem felelt meg. Voltak, akiket el kellett küldenünk, és voltak, akik itt hagytak, mert így látták jónak. Az utóbbiak motivációinak skálája igen széles, hiszen kedvenc dobosom, a Luigi egyszerűen azért ment el, mert megélhetési zavarokkal küzdött és nem akart éhenhalni. Szerettem a srácot, olyan volt, mintha a tesóm lett volna. Így utólag azt mondom, nem ő volt a legprofibb játékos, de a legnagyobb szívű bohóc ő volt mellettem a színpadon. A rajongók a mai napig kérdezik, miért ment el? Valóban egy nagy showman a srác, és máig betöltetlen űrt hagyott maga után a bandában. De visszatérve a témához, ő így ment el. Hasonlóképp volt ez a Kacsával és a Fidóssal is, akik barátként távoztak a zenekarból, így a mai napig barátként tekintünk egymásra.

 

Viszont voltak, akik ugyan a maguk döntése alapján váltak meg tőlünk, mégis kígyót-békát dobáltak ránk ezután. A visszatérő hangzatos érveik közt szerepelt a  "minek egy ilyen kis csapatnak menedzser?", illetve a "szemét Füles átvert minket a lóvéval" rigmusok. Ugye utólag mindkét dalra megjöttek az igaz és őszinte válaszok, de azért nekik akkor így jobb volt a szájízük. Most így utólag átgondolva az jut az eszembe, vajon ők hova jutottak az igazságukkal, és az én igazságom vajon mire lehet elég? Akik kardot rántva mentek el mind saját kardjaikba dőltek, hiszen azóta sem találtak olyan bandát, ahol legalább ennyit elérhettek volna mint nálunk. Akik velem maradtak, azok hinni tudtak az általam és maguk által megálmodott csodákban, és ma a zenekar még mindig játszik. Bár a "nagy gazdasági világválság" minket és velünk együtt a rajongóinkat is sújtja, nekünk még van táborunk, közönségünk és dalaink, amiket szívesen hallgatnak az emberek. Persze minket sem kerülnek el a kudarcok, de újra és újra talpra állunk egy-egy pofon után.

 

Hogy jól döntöttem-e amikor elengedtem, vagy elküldtem valakit a zenekarból? Igen! Most már tudom, ahhoz, hogy ez a csapat ma is éljen és ma újra a sikerek útján a csillagok felé meneteljen, elengedhetetlennek tűnnek korábbi elhatározásaim. Ma már nem vagyok olyan idealista, mint pár évvel ezelőtt. A döntéseim előre kiszámított, jól előkészített döntések annak érdekében, hogy valóban sikercsapat lehessen a Cs.Í.T.

 

Ma sincs másképp, mint volt 16 éve folyamatosan. Nem hozok úgy döntést, hogy a társaimat meg ne kérdezzem, ne hallgassam meg mindegyikük véleményét. Továbbra is vallom, hogy több ember élesebben láthatja a dolgokat, mint egy, viszont azt is tudom, hogy a barátságra épített zenekar egy idő után életképtelenné válik. Jobb, ha együtt zenélve leszünk barátok, mint az, hogy azért zenélünk együtt, mert barátok vagyunk.

 

Jó tanács a velem egy cipőben járó zenészeknek: mindig a cél legyen az első, mert ha eléred, mindazok akik ellened voltak, majd barátaiddá akarnak válni, vagy irigyeiddé lesznek mindörökre, de a dicsőséget senki nem veheti el tőled és azoktól akikkel együtt elérted céljaid, melyről mások csak álmodozni mertek!

 

És végül még egy ilyen Füleses okosság: Merj nagyot álmodni és tégy meg érte mindent, hogy valóra válthasd és ha végre eléred, hanyag mosollyal tudasd a világgal, nem megmondtam hogy én egyszer itt leszek?

 

 

Füles

 

 

Tizennyolcadik fejezet

 

„ Azt kaptam a sorstól, amit megérdemeltem

  Véget ért a koncert, mindent elénekeltem...” 

( Papp Attila )

 

 

 

Egy koncert hangulata attól függ, milyen a csapat, mennyire felkészült, mennyire érzi hogy szüksége van a közönségre. Volt zenész társaim közül nem egytől hallottam, hogy nem a közönség ,hanem a szakma véleménye a fontos. Soha nem értettem velük egyet, hiszen ez a műfaj az exhibicionizmus (önmagamutogatás) megtestesítője. Ha a közönséget nem szolgálod ki, kár a színpadra lépned, s ha már fellépsz azokra a világ megváltó deszkákra, csak a maximumot adhatod magadból, különben megsemmisülsz az értetlenül álló szemek tűzében. Már leírtam, de ismét megteszem, a zenész millió dollárjai az összeütött tenyerekben, a könnyes szemekben, a szétizzadt pólókban bújik el. Ha a pénzért csinálod, nem vagy zenész, akármilyen végzettséged is van. Visszatérve az alap gondolathoz, leírnám mi minden kell ahhoz, hogy egy buli jól sikerüljön.

Minarik Ede után szabadon : Kell egy Csapat !

Igen egy csapat, akik egyformán gondolkodnak, hasonló a teherbírásuk és egyre vágynak. Enélkül nem fog sikerülni. Másodszor kellenek jó dalok, legyenek azok akár saját akár feldolgozott nóták. Nem árt, ha ezeket a dalokat hibátlanul, Adj Uram Isten apróbb, a közönség által nem észlelhető hibákkal játsszák el. Kell egy koncepció, ami arra szolgál, hogy egy koncert úgy legyen felépítve, hogy folyamatosan tudja a közönség érdeklődését fenntartani. És kell egy két gyors alternatív megoldás azokra az esetekre, amikor váratlan dolog történik, akár a színpadon, akár a színpadon kívül. Gondolok itt a gitár húrjainak elszakadására, a dobos lábgépének eltörésére, vagy akár egy áramszünetre, ezeket mind át kell tudni hidalni a színpadon dolgozó csapatnak. 

Kell a koncert előtti jó előkészítés, akár az írott sajtóban, akár az elektromos médiában, vagy az interneten.Még mindig sokat dob a bulin, ha az adott településen megjelenik egy-két plakát a buli előtt egy héttel.

Ezekre mind szükség van hogy jól sikerült koncertet nyomhasson a banda, de ez még nem minden, hiszen a buli hangulatára, a zenészek hangulatára hatalmas erővel hat a hangosítás is. Az hogy egy koncert hogyan szól a mennybe emelheti és a pokolba küldheti a legjobb csapatokat is. A profiknál megoldott a kérdés, mert vagy saját hangosító céggel dolgoznak vagy a helyszín által bérelt hangosítóval addig állíthatják a cuccot, amíg az a legtökéletesebben meg nem szólal, még akár a koncert csúszását is előidézve ezzel. Tapasztaltam hazánk legnagyobbjainál, hogy képesek voltak a hangosítót a színpadról elküldeni az anyjába, vagy ötven perces csúszást okozva a hangosítás beállításával  csak azért, hogy az a zenészek számára és természetesen a Közönség számára is a legmegfelelőbb legyen. Sok hangosítóval dolgoztunk idáig, így van szerencsém bemutatni pár stílust közülük.

Az első, aki zenész vagy zenészből lett hangosító. Róla tudni kell, hogy mindegy mit akarsz , azt hogy mi lesz ő dönti el, mert elképzelései vannak, s abból csak látszat enged, de közben az önmegvalósítás apró gondjaival küzd. Végeredményében nem biztos hogy rosz amit csinál, de nem minden esetben egyezik az ő ízlése és a zenekar hangképe.

A második típus aki nem volt zenész, de tanulgatta a hangszerek megszólaltatását, majd áthangolt a hangosítás berkeire. Ő az aki megpróbál mindenben a segítségére lenni a zenekarnak, de így viszont huszonhat felé szakad. Díjazható az aktivítása, de nem biztos hogy minden esetben meg tudja mondani a zenész a színpadról, hogy mi a jó a közönségnek és mi a jó a színpadnak.

A harmadik típusú hangosító a „ falu hangosítója , a Józsi”, aki az összes rendezvényt hangosítja, ott van az esküvőktől, a temetésekig, a névadótól a szilveszteri bálig. Van cucca, és ez a lényeg...és ami még ennél is fontosabb, ő a legolcsóbb !!! Találkoztunk sokszor vele, akár falu napokon, akár más rendezvényeken, pl. motoros találkozókon. Róla azt kell tudni hogy évtizedes rutinjával mindent megold...kivéve a jó hangosítás megy a nehezére. A hangosító mindig többet keres mint a zenekar és mégis ez a Józsi  típusú az aki olyan profi, hogy egy koncertet akár mata részegen is lehangosít. Bizony sokszor találkoztunk már ezekkel és már tudtuk előre, mire számíthatunk aznap este. Nem egy olyan koncertet nyomtunk már le úgy, hogy az ilyen hangosítónak köszönhetően napokig, sőt volt hogy hetekig nem tudtam beszélni.

Ugye az elején leírtam, mindent a közönségért, de vajon valóban mindent? Szabad-e kockáztatni az egészségünket azért, hogy a mai buli akkor is sikeres legyen? Szabad -e felvállalni azt , hogy egyetlen buli érdekében a jövőt tegyük tönkre? Nem szabad! Mondom én, aki már százszor üvöltöttem véresre a torkom, én aki soha nem mond nemet a közönség hívó szavának. Tanuljatok belőlem és ebben az egyben ne kövessetek, mert a közönségnek holnap is szüksége lesz a hangra, amit megszeretett és amiért képes száz kilómétereket is utazni !

Végül leírnám azt, amire minden zenész vágyik, a hangosító.

Profi cuccal, profi tudással és hozzáállással rendelkezik. Nincsenek megoldhatatlan kérések felé és mindenben figyel a csapatra. A front( amit a közönség hall) hangosítás százezer wattnál is ha nem játszanak a zenészek olyan csendes, hogy az ember azt hinné nincs is bekapcsolva, de ha megszólal az maga a menny és a pokol egyszerre. A monitorok, amiket a zenészek hallanak mindenhol azt a hangszert és olyan hangerővel sugározzák ahogy azt a színpadon lévők kérik. Élvezetes így zenélni és ez lemegy a színpadról is , s így válik közös fiesztává a buli. Ezek a hangosítók, akik megkérik a hangosítás árát, de cserébe a professzionaliizmusukat adják a produkcióhoz. Szerencsénkre nem egy ilyen céget ismerünk és ha lehetőségeink megengedik, igénybe is vesszük a szolgáltatásaikat.

Füles

 

 

Tizenkilencedik fejezet


...Csillagok hullnak, születnek újak...” ( P.box : A Zöld, a bíbor és a fekete)

- Hulló csillag. Tudod mi az ?
- Ja, valami izé...aszteroida azt hiszem, de nem értek hozzá, nekem is a bratyesz mesélt róla egyszer.
- Mit mesélt ?
- Hááát, hogy bejön az éterbe és akkor elég ...ha jól emlékszem , vagy nem ?
Akkor látják az emberek és tátott szájjal bámulva kívánnak valamit ...asszem. Én egy sört , de ez eddig egyszer sem jött be.

Igen, valahogy így képzelném el, ha valaki megkérdezne erről. Jön a semmiből, fénylik egy kicsit és ahogy érkezett úgy tűnik el örökre ,nyomot nem hagyva maga után.
Így egy kicsit belegondolva fut át rajtam a gondolat, hogy ilyen szupernóvák nem csak az égben vannak, hanem itt köztünk a földön az emberek között is. Sok példát tudnék felsorolni a saját életemből, most még sem az érdekel kik és hányan voltak, hanem az hogy vajon miért?
Itt van a zenekar. Nem egyszer kényszerültünk arra, hogy tagot cseréljünk, vagy azért mert valaki elment, vagy azért mert el kellett küldenünk. Igazából lényegtelen a válás, ha egyszer eldöntetett. Valaki elment és kell helyette más, hogy működjön a zenekar. Bevetjük az ismeretségeinket, hirdetünk, kutakodunk mindenfelé és egyszer csak valaki bejelentkezik. Azt mondja ő megpróbálná.
Első csomagjába beletesszük a bizalmunkat, a segítőkészségünket és szerény tudásunkat, hátha az segít az indulásnál. Befogadjuk, először mi, majd a közönség. Mivel a semmiből jött elkezdem építeni az ego-ját ( sok esetben nagy szükség van rá ). Ez rövid ideig tart általában , majd hinni kezd. Először nekem , azután saját magában és ez így a jó. Telnek a hetek, hónapok, sőt az évek és kinövi gyerekes félszegségét, öntudatra ébred. Rájön , hogy nélküle a mi történetünk sokkal kevesebb lenne, sőt megkockáztatja, nélküle nem létezne. Profinak érzi magát, s ezt teheti, hiszen szereti a csapat, a közönség, talán még az ég is. Sajnos a ló itt szokott elszaladni, elkezd szembemenni a csapattal, óvatosan, mindig maga mellé állítva hol az egyik hol egy másik tagot. Próbákra felkészületlenül érkezik, az előtte rábízott feladatot nem végzi el, hazugságokkal próbálja palástolni trehányságát, de a koncerteken még „ ragyog”… Igaz a ragyogásához a fényt egyre többször a többiek „ vödrözik „ össze neki akár tudva, akár tudat alatt. Hallani a játékán , hogy nem gyakorol, sémákkal fedi le a „kötelezőket”
Egyre többször konfrontálódik velem, bízva abban hogy ha maga mellé állíthat bárkit is a csapatból, a többségi erő felemésztheti az én igazamat. Bízik benne, hogy sarokba szoríthat és megvalósulhat a „munka nélkül is siker lesz” önámító, hazug álma. Természetesen nem sikerül, rájön hogy nem tehet az élet legerősebb fegyvere az igazság ellen semmit.
Nem egyszer éltem meg ezt a dolgot. Minden alkalom gondolkodásra késztetett, keresve az okot még akkor is ha már nem ér felkészületlenül.
A kérdés, miért ?
A válasz egyszerű. Ha egy ember a televízión keresztül csodálja a kedvenc sportágát és arról álmodik, hogy egyszer majd ő is játszani fog, s eléri, hogy a dobogó legfelsőbb fokára léphet, mindaddig csak álom marad amíg nem tesz érte meg mindent. A sikerért a legfelső fokért, az emberek szeretetéért minden nap meg kell küzdeni, őszintén sok dolgot feláldozva érte.
Néha izzadságszagú kemény munka az ára egy mosolynak, egy együtt énekelt refrénnek, de megéri.
A mai világban hatalmasabb vagyon nincs mint a felénk áradó szeretet, ezért dolgozunk nap mint nap.
A hulló csillag csak másodpercekre tévesztheti meg az embereket, hogy ő is azok közé a sok millió éve ragyogó csillag közé tartozik…Jön, s pár pillanatig elkápráztat mindenkit, majd ugyanúgy tűnik el ahogy érkezett, nyomot sem hagyva maga után. És maradnak az égen a nap, a hold és a csillagok az emberek gyönyörűségére, amíg világ a világ.

Egyszer egy barátom azt mondta „ Ne csüggedj Füles, az élet néha nem szép, de legalább szar „ :)

2016. Október29.

„ A toll szól, koptatott már százezernyi kéz...” / P.box: A levél /


Huszadik fejezet


Ti írtátok

Rengeteg betűt dobtam a papírra, hogy szavakból mondatokká állva elmeséljék a csapat történetét. Minden igaz amit leírtam, néha elragadtatva magam néha kissé visszavonult diszkréció mögé bújtatva érzéseimet. Most úgy érzem, lassan a könyv végére érve, akkor lesz teljes ez a történet, ha beollózom azokat a szívemnek mindig csodálatos mondatokat, amiket tőletek kaptunk, hol igazi kézzel papírra vetett levelekben, vagy a ma már teljesen létjogosultságot kapott internet oldalain.
Ezek a szavak , mondatok azok amiért mindig is csináltam és hiszem hogy csináltuk mindannyian. Megköszönök mindent amit tőletek kaptunk, mert ez többet ér a világ összes pénzénél, szakmai elismerésénél!


„ Kedves Füles!
A párommal, mindketten elmúltunk már ötven évesek. Régóta nem járunk igazából sehova, dolgozunk kevés idő marad a szórakozásra. Múlt héten Szombaton mégis úgy döntöttünk, elmegyünk valahová egy kicsit. A városban megláttam a plakátotokat és bár nem ismertünk titeket, a plakáton lévő információk alapján hogy kiktől játszatok, úgy döntöttünk elmegyünk a Zrínyibe a koncertetekre. Már az meglepett minket, hogy milyen sokan voltak. A koncert előtt fél órával, már alig lehetett bejutni. Aztán elkezdtetek játszani...nem tudom leírni azt az érzést amit a feleségemmel éreztünk. Valóban igaz volt amit a koncert elején bejelentettél, hogy most pedig visszamegyünk az időben húsz évet. Azok a dalok úgy szóltak, ahogy akkor a hetvenes évek végén, a nyolcvanas évek elején és nem csak hogy úgy szóltak, hanem úgy adtátok elő hogy nem lehetett ebből kilépni. Csodálatos estét töltöttünk el a koncerteteken, nagyon köszönjük! Visszarepültünk a mi szerelmünk kezdetéhez és újra szerelmesek lettünk egymásba. Soha nem hittem volna, hogy ilyen megtörténhet az emberrel!Köszönjük, hogy vagytok, írj be még két rajongót a rajongói listátokba! Sok sikert a további munkátokhoz! Laci és Heni”


„Kedves Cs.Í.T. zenekar !”
Nagyon szuperek voltatok tegnap a Toxicban. Én egy Pécsen tanuló 17 éves lány vagyok. Szeretném megkérdezni, hol lehet olyan pólót kapni amit több emberen is láttam, mert nagyon szeretnék én is magamnak egyet! Imádlak titeket , nagyon jók a saját számaitok! Az én kedvencem a Sárga Holló. Várom a válaszotokat! Kata
UI: Hol lesztek legközelebb ?”

„ Sziasztok!
A hétvégén ott voltam Zentagunarason az EMI Táborban. A barátaim mondták, hogy jönni fog egy Magyar rock zenekar is, már nagyon vártam hogy hallhassak igazi jó Magyar rockzenét. Mielőtt megérkeztetek, a helyi rendőrség mindenkit igazoltatott, aki magyarul szólalt meg, vagy bármi jelét adta annak, hogy köze van a magyarsághoz. Tudjátok a háború óta nem olyan egyszerű nálunk Magyarnak lenni. Amikor felmentetek a színpadra és az énekesetek kibontotta a Magyar nemzeti lobogót, megkönnyeztem. Nem hittem volna, hogy ez ott akkor megtörténhet. Ezek után a Kalász című dalotokkal kiöltetek belőlem minden félelmet. Ezt a dalt a barátaim már ismerték és veletek együtt énekelték. Próbáltam én is , de még nem tudom a szövegét. Fantasztikus műsort nyomtatok, olyan igazi Magyar Rockzenét. Köszönöm hogy eljöttetek hozzánk és köszönöm a buli utáni beszélgetést! Egy életre a szívünkbe loptátok magatokat. Csak Így Tovább ! „

„ Szia Füles !
Régóta járok a koncertjeitekre, én már olyan öreg Cs.Í.T. rajongó vagyok. Ismerek minden dalt amit játszotok, legyen az feldolgozás, vagy saját nóta. Imádom mindent, mert ez az én műfajom, ebben nőttem fel és nem is fogok én már másfajta új zenéket hallgatni. Ott voltam mindkét Rockmaratonos koncerteteken idén. Nem is értettem hogyan kerültetek be egy évben kétszer is, de abszolút nem bántam. Talán ha az eső nem szakadt volna...de ti így is kurva jók voltatok! A hajnali program saját muzsikája ütött , mint a jó kannás bor. A délutáni feldolgozás program is olyan igazi Cs.Í.T-es volt! Már ezért is érdemes volt hetijegyet váltanom! Nagyon jók vagytok, soha ne hagyjátok abba! Cs.Í.T. !”

„ Jó napot Kívánok!
Elnézést, hogy így ismeretlenül magára írok, de a Szombati E 78-as Cs.Í.T. - Lord koncert után muszáj leírnom a gondolataimat.
Több mint harminc éve Lord rajongó vagyok a párommal együtt. Ismerjük a Lord zenekar összes dalát, minden lemezüket megvettük már és ahová lehet elkísérjük őket. Ez így történt most is, elmentünk Pécsre is hogy meghallgassuk a kedvenceinket. Láttuk , hogy önök lesznek az előzenekar, igazából hallottunk már a Cs.Í.T. zenekarról, gondoltuk meghallgatjuk mit zenélnek. Nagyon meglepett minket az önök produkciója, a sallangmentes profizmusuk, a közvetlenségük a közönséggel. Fantasztikus bemelegítése volt az estnek az önök műsora, egyenlő rangú partnerei voltak a fő zenekarnak. Örülök, hogy megismertem a Cs.Í.T. zenekart, a jövőben ha tehetjük az önök koncertjeit sem fogjuk kihagyni. Sok sikert kívánok a csapatnak!
Ráczné Kovács Magdolna
Keszthely „

„ Sziasztok!
Magyar órán egy szabadon választott Magyar verset kellett elmondani és elemezni. Megkérdeztem a tanárnőt, hogy a kedvencemet is lehet-e, azt mondta igen. Én a Kalász című dalotok szövegét mondtam el ( kicsit fura volt elszavalni , de jól sült el ) , a tanárnő miután meghallgatta megkérdezte hogy ez kitől van , elmondtam hogy a Cs.Í.T. zenekartól. Kaptam egy hatalmas ötöst!!! Ugye nem baj hogy felhasználtam így ezt a dalt? Március 15-re készítettem egy zászlót, amire felírtam a zenekar szlogenjét „ Magyarnak születtem és büszke vagyok arra, hogy Magyar vagyok” mert nagyon szeretlek titeket! Ölelem az egész zenekart !
Anita „

Mit is mondhatnék, minden itt van ezekben a levelekben. Amíg így szerettek minket , addig ez a zenekar élni fog. Ott leszünk a legkisebb falvak pici színpadain és a fesztiválok összes színpadán.
Köszönöm, hogy vagytok nekünk!

Füles

Facebook

  • Facebook Classic
  • c-youtube

YouTube

© 2023 by DANGEROUS GEE.  Proudly created with Wix.com

This site was designed with the
.com
website builder. Create your website today.
Start Now